Kinyitom a szemem, és a nekem előkészített szobában találom magam. Úgy érzem, hogy majd kicsattanok az energiától, és izzok a vágytól, hogy újra lássam Will-t. A gondolatra elönti az arcomat a pír. Na jó, elég lesz. Min jár az eszem?! Nem vagyok normális! Szemet forgatok a saját butaságomon, majd kiugrok az ágyból. Egyből az ajtó felé veszem az irányt, majd elindulok a napsütötte és üres folyosón. Ahogy haladok előre, egyszer csak fém csattanására leszek figyelmes. Majd mégegy és mégegy. Tőlem pár méterre nyitvaáló ablakhoz lépek és megkeresem a zaj forrását. Ahogy kinézek meglátom a lovagokat és a herceget egy füves területen, ami közvetlenül a vár mellett terül el. Éppen William és Edward párbajozik gyakorlásképpen egymás ellen, tehát az ő kardjaikat hallottam. A nap pontosan megvilágítja őket, miközben ügyes léptekkel térnek ki egymás támadása elől. Kikönyökölök az ablakba és úgy nézem Will már majdnem hogy kecsesnek mondható mozgását. Edward támad, és majdnem eltalálja Willt, de ekkor az említett fiú elugrik, majd kirugja a másik alól a lábát és a mellkasának szegezi a kardját. Edward mosolyogva fogatja el társa segítő kezét, föláll, és Will-t átkarolva mennek ki a "pálya" szélére, hogy helyet adjanak a következő párosnak, azaz Javadd-nak és James-nek. Az ő párbajukat is elkezdem nézni, majd gondolok egyet, és inkább lemegyek, hogy közelebbről is láthassam őket.
Mire leérek, újra Will párbajozik, de most James-sel. Gondolom akkor ő került ki győztesen az előző összecsapásból. Közeledésemre (fogalmam sincs hogy hogyan vett észre) Jonathan hátrafordul, és először kicsit meglepődve néz rám, de arcára a másodperc törtrésze alatt varázsol egy hihetetlenül szép mosolyt.- Minek köszönhetem látogatásodatt, Rosette kisasszony? - kérdezi, ahogy megállok mellette, majd egyszerre kapjuk a fejünket kicsit ilyedten a párbajozók felé, mert William éppen a földre került, de mint a villám, gyorsan fel is ugrik, és folytatja a küzdelmet.
- Megáttam az ablakból a gyakorlásotokat, és midenképpen meg akartam nézni közelebbről is. Nagyon ügyesen harcoltok. - mosolygok rá, majd úja a "pályára" kapjuk a fejünket a többi lovag éljenzését hallva. William éppen a földön elterülő James-re szegezi a kardját, majd a kezét nyújtva felhúzza a szőkeséget a pázsitról.
- Jól harcoltál - veregeti meg Will az "ellenfele" vállát.
- Köszönöm. Te sem voltál rossz. - mondja mosolyogva James, majd mind a ketten felénk jönnek. Amikor Will észre vesz, a szája mosolyra húzódik, és mintha megszűnt volna a világ, a tekintetét az enyémen tartja.
- Örülök, hogy látom, Rosette kisasszony. - mondja, amikor már elém ér, de amikor meglátja a felhúzott szemöldököm, változtat a köszöntésemen. - Rose. - mondja halkabban.
- Üdvözlöm Sir William. - mosolygok rá. Tényleg olyan érzésem van, mintha megszűnt volna a tér és az idő. Hihetetlen, és fogalmam sincs, hogy miért érzem ezt! Áááá! Mit csináljak?!
- Csak Will. - mondja mosolyogva.
- Rendben, Csak Will! Nagyon jól harcoltál. - nézek rá, majd mind a kettem az újabb párbajozók felé fordulunk, akik most személy szerint a herceg és Sir Liam.
- Nagyon köszönöm. De mi szél hozott erre? Arra számítottam, hogy első látogatásodat Merlin-nél teszed majd, rögtön érkezésed után. - fordul újra velem szembe.
- Igazából... De te honnan tudsz a könyvről? - ráncolom a homlokom. Amióta ide érkeztem most először jutott eszembe, hogy miért is jöttem. - Akkor én most megyek is. - mondom, meg sem várva a válszát. - További jó gyakorlást! - nézek rá mosolyogva, majd hátatfordítva neki elindulok a kastély felé.
- Várj! Rose! - hallom meg pár lépés után Will hangját. Valójában alig hallottam, csak arra lettem figyelmes, hogy a nevemet mondja, mert a heves kardcsattogtatástól elég rosszak a hallási viszonyok. Rajtam kívül az egyetlen, aki meghallotta a lovag hangját, a társa volt, Sir Edward, aki most mosolyogva néz felváltva rám, és a felém siető barátjára, aztán amikor Will odaér hozzám, és megfordul, hogy ő is szemrevételezze, hogy mi ragadta el a pillantásom, Edward a hüvejkujját felmutatja Will- nek és megerősítésként bólint is egyet, majd visszafordul a párbajhoz. Okééé, ez csak nekem volt fura? Na mindegy. Will-lel az oldalamon indulok tovább a gigantikus és pompázatos kőépítmény felé. Már az ismert folyosókon haladunk, amikor még mindig csend honol közöttünk, végül Will töri meg a jeget, és kezd el beszélni:
- Tudod, Merlin is nagyon izgatott, hogy végre tudassa veled, hogy mit derített ki. Egész éjszaka nem aludt, és reggel is, amikor találkoztunk, szinte majd kicsattant az energiától. - mondja mosolyogva, és látom a mérhetetlen szeretetet az arcán. Tényleg olyan, mintha testvérek lennének. Egyszerűen képtelen lennék elmondani, milyen érzések kavarogtak bennem , ahogy az arcára néztem. Annyira...
- Meg is érkeztünk. - mondja, ezzel felébresztve engem a gondolatmentemből. Bekopog, és egy 'Tessék!' után kinyitja előttem az ajtót.
- Köszönöm. - nézek rá, és belépek a szobába. A helység csak annyit változott legutóbbi ittlétem óta, hogy legalább 3-szor annyi könyv borít be mindent, mint előtte. Először nem is látom Merlint, csak akkor veszem észre, amikor az asztalon található 2 hatalmas köyvrakás mögül feláll.
- Üdvözöllek benneteket! Már vártam, hogy megérkezzetek! - mondja sugárzó arccal.
- Szia Merlin! - köszönök én is, Will pedig csak mosolyogva biccent egyet.
- Ne is húzzuk az időt! - hát tényleg elég lelkes. És ez az érzés rám is átragadt másodpercek alatt. Égek a vágytól, hogy megtudjam, hol van a könyv! Abból mindent megtudhatok! Mindent!
Merlin visszaindul az asztalához, és int, hogy mi is kövessük. Nem kellett kétszer mondania! A hihetetlen mennyiségű könyvvel borított asztalon két pergamen van kiterítve: az egyik teljesen megsárgult, nem hiszem, hogy a közelmúltban készíthették, és tele van írva különböző, számomra telsesen érthetetlen alagzatokkal és formákkal. A másik pergamenen jelentősen jobban olvasható és érthető írás található. Az utóbbit a mindentudó gyógyító a kezébe veszi.- Na, mit találtál? - kérdezi Will, a kíváncsiság szikrájával a szemében. Ilyenkor olyan, mint egy kisfiú. Olyan angyali! Na de térjünk vissza a könyvhöz.
- Azt hiszem, tudom, hogy hol van a könyv. - mondja mosolyogva, viszon érzek egy erős 'de...' folytatást. És igazam is lett: - Viszont, Birodalom határán van. - folytatja olyan arckifejezéssel, ami szöges ellentéte az előbbi vidámságának. Ezt azonban nem értem. - Mégis milyen Birodalomról van szó?! - Zavartan veszem észre, hogy az utolsó gondolatomat hangosan is kimondtam.
- A Rémálmok Birodalma. - mondja Will, 'enyhe' aggodalommal az arcán.
- Öm, ezt most értenem kéne? - kérdezem furcsa arccal. Nem voltam még itt eleget ahhoz, hogy megértsem, hogy mitől félnek, vagy éppen hogy pontosan hogy is élnek...
- Időtlen idők óta háború dúl a két világ között. Régen, a feljegyzések szerint, a két birodalom békésen elfért egymás mellett, de aztán hatalomra került a gonosz Allard, és azóta csak az egyenes ági leszármazottjai követik a trónon. Jelenleg éppen Morgna, viszont nem ő lett volna a törvényes trónörökös, hanem a bátyja Timothy, aki a koronázása előtt pár nappal rejtélyesen eltűnt, ezért Morgana lett az uralkodó. Az egészet pedig úgy állította be, mintha Arthur király raboltatta volna el vagy végeztette volna ki a fivérét, de természetesen mi tudjuk, hogy ez nem igaz, mindazonáltal neki ez egy jó indok volt, hogy megkezdje a támadást a királyságunk ellen. - meséli Merlin, amit én mélységes döbbnettel hallgatok. Most komolyan, ki lehet ekkora szörnyeteg, hogy eltűnteti a saját testvérét?! Nem túl szimpatikus nekem az a nő, pedig még nem is találkoztunk.
- A háború azóta is szinte folyamatosan zajlik, ezért mindig őrök figyelik a határt, mind a két birodalomban. - fejezi be Will a magyarázatot.
- Oké, tehát kell egy terv, hogy hogyan jutunk át az őrökön. - mondom pár másodpercnyi gondolkodás után.
- Először a király engedélye is kell, hogy elhagyhassuk az országot. - húzza el a száját a gyógyító.
- Aztán egy kissebb csapat is kell, csak a biztonság kedvéért, meg különben sem tudhatjuk, hogy mi vár ránk... - gondolkodi Will is.
- De ki lenne olyan őrült, hogy háborús időben velünk jöjjön az ellenséges országba? - kérdezi Merlin lemondó hangnemben, Will-nek viszon egy sejtelmes mosoly jelenik meg az arcán:
- Én azt hiszem ismerek pár 'őrültet', aki szívesen velünk tartana, úgyhogy ezt bízzátok rám.
- Én pedig, kérhetek kimenőt a királytól. - mondja Merlin.
- Na igen, aki a király fő tanácsadója és barátja, annak könnyű... - mondja a lovag, csak azért, hogy bosszantsa a barátját.
- És én mit csináljak? - kérdezem, mert így kicsit fölöslegesnek érzem magam.
- Igazából neked csak fel kel készülnöd testileg-lelkileg a következő napok megpróbáltatásaira, mert nem tudjuk, hogy mi vár ránk, és... valahogy meg kellene oldanod, hogy tovább maradhass, vagy csak kicsi időre térj vissza a saját világodba. - közli az újabb akadályt az idősebb fiú. Ezt viszont fogalmam sincs hogyan oldhatnám meg, felkészülni csak fel tudok, szerintem azért elég strapabíró vagyok, de azt hogy oldjam meg, hogy tovább maradjak itt? Hét közepe van, tehát iskola, ott meg nem aludhatok, beteget meg nem jelenthetek, mert akkor anyu biztos otthon maradna, hogy ápolgasson, és az úgy megint nem jó, de akkor hogy...oh, várjunk, hanyadika van? Teljesen ki ment a fejemből, hogy holnap az utolsó tanítási nap a.... a tavaszi szünet előtt! De hát ez fantasztikus!
- Probléma megoldva! - jelntem ki mosolyogva. Lehet, hogy nekem szünet, de a szüleim attól még dolgoznak, tehát csak késő este lesznek otthon. Bella-nak szólok, hogy segítsen be egy kicsit, és akkor minden oké. - Itt tudok maradni tovább is.
- Rendben. Akkor mindenki dologra, holnap korán indulunk... Ami azt jelenti, hogy neked is korábban kéne jönnöd. - néz rám Merlin.
- Megoldom valahogy, ne rajtam múljon.
- Hosszú utunk lesz, úgyhogy próbálj meg ennek megfelelően felöltözni, és hozhatsz magaddal pár apróságot is, ami neked esetleg kell, mert nem biztos, hogy itt mindent megtalálsz, amire szükséged van. Tehát reggel napkeltekor indulunk, Will, te hozd az embereid, és szerezz lovakat is, én elintézem a királyt, és becsomagolom, a dolgaimat, te pedig tudod mit kell tenned. - mutat rám.
- Persze. - azt még hogy hogyan fogom csinálni, nem tudom pontosan...
- Rose, nem akarlak sürgetni, de azt hiszem ideje visszatérned a saját világodba. - mutat ki az ablakon Will, ahol látni a naplementét, azaz mindjárt sötétedik. Észre sem vettem, hogy ennyire elszealadt az idő a tevezgetés közben.
- Úristen, akkor sietek! Merlin, - fordulok felé. - mindent nagyon köszönök, igazán hálás vagyok, és neked is Will. - mosolygok rá. - Viszlát! -intek, és már indulok is ki az ajtón.
- Várj, én is indulok! - szól utánnam Will, majd még a gyógyítóhoz fordulva elköszön, és mind a ketten kilépünk az ajtón.
- Nekem is sietenm kell - néz rám bocsánatkérően a lovag. - Még meg kell szervezenem pár dolgot.
- Rendben, holnap találkozunk.
- Jóéjt, Rose! - pillant rám azon a napon utóljára Will, majd elindul a folyosón.
- Jóéjt, Will. - nézem még pár másodpecig távolodó alakját, majd én is visszamegyek a szállásomra.
Észre sem vettem, mennyire kifárasztott ez a mai nap, csak akkor, amikor lefeküdtem, és másodpercek alatt magával ragadott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése