A lovagok leugrottak a lovaikról és elindulnak vékony és magas idegen felé. James és Javadd a biztonság kedvéért kardot is rántanak és maguk elé szegezik. Will kilép a társai közül és megáll a férfi előtt:
- Ki maga és mi dolga errefelé? - kérdezi gyanakodva. Én és Merlin a lovunkon ülve nézzük a jelenetet, én leginkább csak azért, mert nem tudom, hogy mit tehetnék.
- A nevem Timothy. - mondja az illető, majd félrekapja a tekintetét. Valamit titkol...
- De mégis mit keres itt? - kérdezi kicsit türelmét vesztve Javadd.
- Vándorzenész vagyok. A társammal utazzuk be a birodalmat. - mutat a háta mögé, ahonnan egy alacsonyabb és Timothy-tól pár évvel idősebb, szőkés hajú férfi lép ki a bokrok közül, kezében egy hegedűvel, majd meghajol a lovagok előtt. Kicsit idegesnek és ijedtnek tünik, azért remélem nem mindig ilyen. Engem egy kis sünire emlékeztet, akit még kiskoromban találtam a kertünkben, és emlékszem, hogy vittem neki ennivalót és meg akartam tartani, de a szüleim nem engedték. Mindegy.- Ő itt a társam, Hamish. - mutatja be az újonnan érkezettet Timothy, majd kiveszi a kezéből a gyönyörűen faragott hangszert, köszönetként bólint egyet, az állához emeli és játszani kezd rajta. Nem sok hegedűjátékot hallottam eddigi életemben, de szerintem nyugodtan állíthatom, hogy ennél szebb nem létezik. Mintha angyalok játszanának a hangszeren. Csodálatos. Gyönyörű. A férfi kezében a vonó mintha saját életet élne. Körbepillantok és nyugodtan konstatálom, hogy a lovagok és Merlin is hasonló döbbenettel hallgatják a játékot, mint én. Közben a zenész a darab végére ért és leemeli a hangszert az állától.
- Ez csodálatos volt! - kiátok fel. A művész szerényen mosolyogva néz rám, majd meghajol:
- Örömömre szolgál, hogy játszhattam Önnek, kisasszony.
- De miért csak ketten vannak? A vándorzenészek mindig csapatban utaznak. - érdeklődik Liam.
- És mivel közlekednek? Hol vannak a lovaik? - folytatja Edward. Na igen, jogos kérdések.
- Ezért szeretnénk a segítségüket kérni. Tudom, hogy ez egy hatalmas szívesség lenne maguktól, de mégis megkérem Önöket, hogy fontolják meg. Még talán a segítségükre is lehetünk. - kezd el kicsit kétségbeesetten hadarni a barna hajú férfi.
- És mi lenne az a szívesség? - vág közbe Will, mire Timothy észreveszi, hogy fel sem tett semmilyen kérdést.
- Kérem, engedjék meg, hogy csatlakozzunk Önökhöz az utuk során. - néz könyörgő szemmel végig a lovagokon, mire azok összenéznek.
- De ez egy titkos küldetés... - kezdené hárítani James.
- Tényleg a segítségünkre lehet. - szólalok meg én is. A társaim mind kérdő tekintettel fordulnak felém.
- De Rose... - kezdené Merlin is, de közbevágok.
- Ha tényleg vándorzenész, akkor ismernie kell a környéket. - kijelentésemre hálásan pillant felém a művész.
- Igen, és bármiben a rendelkezésükre állunk. - látom, hogy Will is megfontolja a dolgot, majd felém pillant, mire én óvatosan bólintok egyet.
- Rendben, velünk jöhetnek. - néz a két férfira a vezetőnk. - De - teszi fel a kezét - engedelmeskedniük kell, és segíteniük. Ha hátráltatnak gondolkodás nélkül otthagyjuk magukat. - vázolja elvárásait Will.
- Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg. - mondja megkönnyebbülten Timothy.
- Majd még arra is sort kerítünk. - mondja Will, majd megindul a csomaghordó lovaink felé, hogy utazásképessé tegye őket, azaz mindenki lovára elosztotta a csomagokat, hogy indulhassunk tovább.
Új utasaink csendbe burkolózva haladtak leghátul. Néha hátra pillantottam, hogy egyáltalán itt vannak-e még. Elég furcsák. Timothy, nem tudom, hogy miért, de olyan... felsőbbrendű hatást kelt, ahogy egyenes háttal, fejét kicsit megemelve lovagol. Nem tehetek róla, de olyan érzésem van, mintha valami nagy dolgot tikolna. Hamish pedig inkább olyan, mintha az alárendeltje lenne. Ő is nagyjából úgy ül a lovon, mint mondjuk én: kicsitt görbe háttal, és hol a földet, hol a tájat kémlelve. Ettől függetlenül furcsa, de bizalmat érzek a két férfi iránt. Nem tudom, hogy miért, csak érzem. És ez nálam az esetek nagy részében be is válik. Biztos vagyok benne, hogy ha titkolnak is valamit, azzal nem nekünk akarnak ártani, csak magukat védeni.
Dél körül érünk elég közel a határhoz, hogy elrejtsük a lovainkat, és gyalog folytassuk tovább az utat. A csomagok nagy részét is a lovakkal hagyjuk, hogy ne hátráltassanak.
A határt én úgy képzeltem el, hogy egy hatalmas folyó választja el a két birodalmat, és egy híd köti át a két partot, vagy bármi ilyesmit, de arra nem gondoltam, hogy egy hatalmas kőfal lesz az elválasztó vonal! Távolról sokkal kisebbnek tűnt, olyannak, amit mondjuk át lehet mászni, de ahogy egyre közeledünk rájövök, hogy legalább szárnyak kellenének, hogy átjuthassunk rajta. Amink pedig nincs, úgyhogy fogalmam sincs, hogy a fiúk hogy tervezték az átjutást...
- A leírás nagyjából innentől kezdődik. - mutat Merlin egy falszakaszra.
- Miből gondolod? - kérdezi homlokráncolva James.
- Abból. - mutat egy X alakú repedésre a gyógyító, amit eddig én észre sem vettem, pedig majdnem a fél falat átszeli. Nem a sasszememről vagyok híres...
- Ezt mások nem vették észre? - kérdezem furán, mert ha belegondolok, azért elég feltűnő jelenség...
- Senki sem foglalkozik a repedésekkel a falon, amikor épp csata van. - mondja komoran Will. - Merlin, azt mondtad ezt illetően van egy terved. - fordul az említett felé.
- Nem igazán terv, csak... - kezdené Merlin, de Javadd, akit őrszemnek állítottunk, félbe szakítja:
- Mindenki bújjon el, erre tartanak a határőrök! - kijelentésére mindannyian sietve a fák felé vesszük az irányt, és elbújunk az erdőben. Lábdobogást hallok, ezért óvatosan kinézek a rejtekhelyemről, és megpillantom az őröket fennt a falon. Hatan vannak, állig felfegyverkezve, oldalukon kard, hátukon az íjjuk. Fekete harci öltözetet hordanak, komor arccal, katonás sorban haladnak tovább. Még várunk pár percet, amíg olyan messze kerülnek, hogy már csak fekete pontoknak tűnnek, aztán Will int, hogy előjöhetünk.
- Tehát, hogy juthatunk át a falon? - kérdezi a vezetőnk.
- Van egy rejtett ajtó, amiről alig pár ember tud. - mondja halkan Merlin.
- De te tudod, hogy hol van. - következtet Liam.
- Természetesen. - bólint mosolyogva a gyógyítónk.
Merlin vezetésével valamennyien elindulunk a falhoz. Új vezetőnk az X alkú repedéstől pár méterre kezdi tapogatni a kőépítményt, majd percekkel később folytott hangon felkiált, hogy megtalálta. Megnyom egy alig láthatóan kiálló követ, mire egy nyílás jelenik meg a falon, ami akkora, hogy egy normális ember kényelmesen átfér rajta.
Újból meghalljuk a lábdobogásokat, ezért mindenki kicsit ilyedten siet be a lyukon. Merlin lép be utolsónak, mögötte pedig bezáródik az ajtó, amivel konkrétan kizárt minden nemű fényt, ezért kis csapatunk vak sötétben ácsingózik.
- És most? - teszem fel a kérdést, aztán kicsit ilyedten ugrok hátra, amikor hirtelen fáklyák kezdenek el égni a falon, sorban a bejárattól haladva. Mostmár láthatjuk, hogy nem sokkal előttünk egy lépcső indul lefelé a sötétségbe. Még jó, hogy senki nem zuhant le!
- Hát akkor indulás. - mondja Will, majd kiemel egy fáklyát a tartójából, és elindul a lépcsőn. Amikor elfogynak a fokok, egy hatalmas barlangszerű teremben találjuk magunkat, ami tele van fegyverekkel, de már mindet vastagon belepte a por, és rémületemre a pókháló is, tehát elég régen nem használhatták már ezt a helyet.. Erős araknofóbiám van. A világból is ki lehetne engem űzni a pókokkal!
Egyenlőre nem találunk más kijáratot, ezért mindannyian elkezdünk keresgélni. Idelent nincsennek fáklyák, nyilván a fegyverek miatt, ezért kettessével keresgélünk, mert csak minden második embernél van világítás, de páratlanul vagyunk. Aztán eszembe jut, hogy nekem meg van elemlámpám, úgyhogy gyorsan elő is keresem a táskámból, és nekiindulok kijáratot keresni.
Pár perc után meghallom Timothy kiáltását a terem ellenkező feléből, mint ahol én keresgéltem.
Mindannyian odasietünk, és meglátjuk, ahogy az említett személy és Hamish éppen egy nagy halom ládát próbál odébb pakolni. A lovagok azonnal a segítségükre sietnek, és a sűrű portól kicsit fulladozva, de eltüntetnek minden akadályt, és a szemünk elé tárul egy ajtó. Viszont nincs rajta kilincs...
- És ezt most hogy nyitjuk ki? - kérdezi kicsit felháborodva James.
- Kell hogy legyen egy rejtett kapcsoló. - kezdi el itt is végigtapogatni a követ az ajtó körül Merlin, majd egy sikeres érintés után megjelenik előttünk a nyílás.
- Szép volt, Timothy. - mosolygok rá a megtalálóra. - És persze szép volt, Merlin. - mosolygok az említettre.
- Rendben. Szép munka. - néz Will is az általam dícsért személyekre. - Indulás. - és újra elindulunk. Csak ez úttal felfelé egy másik lécsőn... De elegem van már belőlük! Mindegy.
A tetején nem egy másik ajtó van, hanem egy alagút balra. Mivel nincs más választásunk, arra folytatjuk az utunkat. Percekkel később az út elfogy, előttünk is fal van, és csak egy csapóajtó van fölöttünk, amihez egy kis létrával lehet feljutni. Will mászik fel elsőnek. Az ajtó elég nehéz lehet, mert a fiú csak hatalmas erőlködések árán tudja megemelni és arrébbtolni. Hirtelen éles fény borít be mindent, ami a nagy homályosság után vakítóan hat ránk. Sűrűn pislogok, hogy ki tudjam venni Will-t, aki kimászott feltérképezni a terepet. Pár pillanat múlva meg is pillantjuk az arcát, ahogy lehajol a nyíláshoz:
- Tiszta a levegő. Egyetlen őrt sem látok erre. Gyertek gyorsan! - mondja, majd arrébb lép, hogy kimászhassunk. A természetes fényben végignézek a csapatunkon, és mosolyogva konstatálom, hogy mindenki rendesen piszkos lett. Aztán körbe nézek. Egy erdő szélén állunk, nem messze tőlünk látni a falat. A fák körülöttünk nem zöldek, hanem szinte teljesen kopaszak, amelyiken pedig van levél, az is elszáradt és erősen hullik. Amint a szemem is rendesen hozzászokik a fényhez, rájövök, hogy nincs is olyan világos, mint elsőre tűnt. Az eget szürke felhők borítják és nyoma sincs a napfénynek. Az éjszaka elég kísérteties lehet itt. A gondolatba is beleborzongok, hogy sokáig itt tartózkodjunk.
Megint hallom a trappolást, de most lódobogás is társul hozzá. A falon megállnak a katonák és lemásznak az őrhelyükről, hogy átadják azt az újonnan érkezett hatosnak, akik nem sokat tétováznak, el is indulnak a falon őrjáratozni. A leváltott katonák nagyon közel vannak a búvóhelyünkhöz, (mert ugye időközben elbújtunk) és az egyikük megindul felénk. Még nem látott meg minket, de az egyik bokornál áll meg, (ahol éppen Liam rejtőzik) feltehetőleg, hogy könnyítsen magán. Ahogy lenéz a bokorra döbbenet ül ki az arcára, és éppen kiáltana a társainak, amikor Liam gyorsan előugrik és leüti egy fadarabbal. Az őr puffanva dől a bokorba. Társai erre felkapják a fejüket, és gyanakodva, kardot rántva elindulnak a bokor felé. Amikor elég közel érnek, a lovagok előjönnek a búvóhelyeikről, szintén kivont karddal, és az ellenségre támadnak. Timothy és Hamish sem tétlenkednek és egy-egy darab fával megrohamozzák a támadókat. A lovagok gyorsan előnyt szereznek és 3 őrt cselekvésképtelenné tesznek.
- Fennség! - kiált fel az egyik idősebb őr, aki éppen Timothy-val küzdött eddig, most pedig térdre veti magát a férfi előtt, és földig hajol. A még eszméleténél lévő társa is eldobja a kardját és követi a másik példáját. Okééé, ez fura. A lovagok elintézik őket is, majd az említett felé fordulnak.
- Fennség? - kérdezem Timothy-tól, aki ijedt arccal néz ránk.
- Mi a teljes neve? - kérdezi tőle gyanakodva Will és rászegezi a kardját.
- Timothy Darkforce. - jelenti ki lemondóan, mire Will döbbenten ereszti le a fegyverét.
- Dehát maga meghalt! - mondja értetlen arccal Edward.
- Nem igazán. - mosolyodik el Timothy.
- Oké, lehet, hogy én vagyok a hülye, de még mindig fogalmam sincs, hogy ki ő. Miért vagytok ennyire megdöbbenve? - kérdezem értetlenül.
- Ő itt... - kezdené Will, de a 'vándorzenész' közbevág:
- Én vagyok Morgana bátyja. - mondja felém fordulva, majd a többiekre is nézve folytatja - Nekem kellett volna átvennem apánk helyét a trónon, de a koronázás előtt elfogatott és bezáratott a lakosztályomba. Évek óta ott éltem, de Hamish segítségével megszöktem tőle. Morgana maga a gonosz.
- Miért, maga nem az? - kérdezi szemöldökfelhúzva James.
- Nem. Én nem tartom magam annak. Én békét akartam kötni, hogy ne legyen több háború legalább az uralkodásom alatt. De mint látjátok ez nem teljesült. - mondja egy fanyarú mosollyal a kérdezett.
- Tehát maga akkor nem is zenész? Akkor hogy tudott olyan nagyszerűen játszani a hegedűjén? - kérdezi Javadd.
- Hivatásos zenész nem vagyok, viszont hegedülni nagyon szeretek. Megnyugtat és segít gondolkozni. - mondja szerényen mosolyogva. - A lényegre térve, azért álcáztam magam és társam zenésznek, mert meg akartam bizonyosodni, hogy bízhatok magukban. - néz ránk komolyan.
- És mire jutott? - kérdezem meg, mivel más nem szólalt meg.
- Teljességgel megbízom magukban. - jelenti ki bólintva. - És természetesen Önök is nyugodt szívvel megbízhatnak bennem és Hamish-ben is. Én, mint mondtam is, nem akarok rosszat, Hamish pedig a legbecsületesebb és legjobb ember, akit valaha ismertem. Ezen kívül fiatal korom óta a legjobb barátom és segítőm. - mutat az említettre, aki aranyosan elpirult Timothy kijelentésén:
- Köszönöm, Uram. - hajol meg.
- Ugyan már, Hamish, hisz ez az igazság. - mosolyog rá szeretetteljesen barátjára.
- Rendben. Én hiszek maguknak. - szólal meg Will hosszú hallgatás után. - Folytathatják velünk az utat. Különben sem tagadnám és nem is tagadhatnám meg a segítséget Önöktől. Miután megszereztük amiért jöttünk, elvisszük Önöket Arthur királyhoz, és majd ő dönt. - jelenti ki álláspontját a fiú.
- Az őrök már ébredeznek. - szólal meg Liam. - Mit csináljunk velük?
- Nem ölhetjük meg őket, akkor rájönnének, hogy járt itt valaki. - gondolkodik hangosan Edward.
- Merlin. - szólítja meg a gyógyítót Will. - Ezt csak te tudod elintézni. - néz rá jelentőségteljesen.
- Biztos, hogy nincs más megoldás? - kérdezi vissza viszolyogva a megszólított.
- Ha tudsz jobbat, kíváncsian várom az ötleted. - mondja sajnálkozó arccal Will.
- Akkor legyen. - érkezik a lemondó válasz Merlin-től. - Kérlek titeket, hogy ne ilyedjetek meg. És ne ítéljetek el. Mindannyian - rápillant a bukott királyra és a segítőjére, majd korigál - azaz majdnem minannyian jól ismertek engem. De nem mindent tudtok rólam. Van egy titkom, amit nem sokan tudhatnak, csak a király és Will. És ő is csak azért, mert egyszer figyelmetlen voltam és ő meglátott. - mondja bocsánatkérő arccal. - De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy... varázsló vagyok. - jelenti ki böbbenetünkre. Hát erre nem számítottam. Hogy Merlin varázsló... ez... De így már értem a sokattudó összenézéseket Will-el.
- Tényleg mindjárt felébrednek. - mondja figyelmeztetésképpen Will, mire Merlin elindul az első őr felé. Kezét az eszméletlen ember feje fölé helyezi, elmormog pár, számomra ismeretlen szót, mire megvillan a szeme, majd továbbáll és ugyan ezt megcsinálja a többi őrrel is. Amikor végez visszajön hozzánk:
- Kész.
- Rendben. Vigyük őket vissza a lovaikhoz, hogy azt higyjék csak elaludtak. - adja ki parancsként Will, mire a lovagok feleszmélve a döbbenetből elindulnak teljesíteni azt. Amikor visszaérnek, vezetőnk ránéz valamennyiünkre, majd megszólal:
- Amit az előbb megtudtatok, azaz hogy Merlin az ami, titokban kell tartanotok. Nem mondhatjátok el senkinek - kéri könyörgő, mégis határozott tekintettel.
- Én természetesen nem mondom el senkinek. - mosolygok Merlin-re.
- Tőlem se tudja meg senki. - mondja Edward.
- Mindig jó barátom voltál, sosem ártanék neked. - válaszol Liam is.
- Meg sem tudom számolni hány sérülésemet gyógyítottad már be. Életem végéig hálás leszek érte. - jelenti ki Javadd.
- Nekem is mindig segítettél, az a minimum, ha én is kiállok melletted. - mondja a mindig mosolygós James. Merlin hálásan pillant végig a lovagokon, majd mindenki tekintete Timothy-n és Hamish-en állapodik meg.
- Ugye magukban is bízhatunk, hogy nem árulják el? - kérdezi félve Merlin.
- Mivel Önök is segítenek nekünk, ez a legkevesebb. - mondja enyhe mosollyal Timothy, mire Hamish helyeslőn bólint.
- Igazán köszönöm. - mondja hálásan a varázsló.
- Viszont mostmár folytatnunk kéne az utunkat. Nem vesztegethetjük tovább az időt. - szól Will.
- Arra felé kell elindulnunk. - mutat Merlin egy irányba, miközben az írást tanulmányozza. - 500 lépés keletre. Ott találnunk kell egy fát. Egy hatalmas és öreg fát.
Merlin-nel az élen neki is indultunk, legközelebb az említett helyen állunk meg, ahol valóban van egy elég idős fa.
- Honnan tudjuk, hogy ez az, amelyiket keressük? - kérdezi Liam. Jogosan, mert hát azért csak egy erdőben állunk!
- Igazából... nem tudom. - mondja szemlesütve Merlin.
- Azért nézzünk szét. - javasolja Will, mire mindenki szétszéled. Én is elindulok és megnézem a közeli fákat, hátha valamelyiken van valamilyen... akármilyen jel, vagy valami.
- Ez itt mi? - hallok meg egy eddig ismeretlen hangot. Nem másét, mint Hamish-ét, jövök rá, amint visszaérek az öreg fához, ami előtt ott áll az alacsony férfi Merlin társaságában és a fa törzsén tanulmányoznak... valamit.
- Ez lesz az! - mondja mosolyogva az irányítónk. - Megvan! - szól kicsit hangosabban, mire a lovagok is visszajönnek. Ahogy közelebb lépek, hogy szemügyre vegyem a sikerünk kulcsát, a fán egy nem túl mély vésetet látok. A jel kacskaringós vonalakból áll. Ha jól vettem ki, pontosan háromból. Nem túl bonyolult, de nem is túl egyszerű.
- Igazán szép. - mondom ki fennhangon is.
- Igen. Ez a te jeled. - hallom meg a hátam mögül Merlin hangját.
- Az enyém? - fordulok a beszélő felé kérdőn.
- Úgy értem, hogy a tiéd is. Meg az előző lányé is. Ez az ilyen álomutazók jele. - mutat a vésett jelre.
- Értem. - azta, van jelem! Nem tudom miért, de ettől most egy kicsit különlegesnek érzem magam...
- És most merre tovább, Merlin? - kérdezi Will. Elég fáradtnak tűnik, ahogy mindenki. Hosszú nap ez a mai, és még bőven nincs vége.
Tovább indulunk a leírás szerint, és a fél délutánt végiggyalogoljuk, mire elérünk... dobpergést! Egy sziklafalhoz. Egy magas sziklafalhoz, amit futónövények borítanak szinte mindenhol a földtől a tetejéig.
- És most merre? - kérdezem. - Kizárt, hogy én ezt megmásszam. - mutatok a 'szörnyetegre' előttünk.
- Nem is kell. - mondja Merlin beletemetkezve a leírásba. - Elvileg - néz fel a lapokból - itt kell lennie egy barlangnak. - mutat a falra. - Valahol. - néz szét kicsit kétségbeesve. Na igen. Kicsit nehezíti a helyzetünket a sok lelógó növény és a rengeteg bokor, ami körülzárja...
- Rendben. Mindenki keresse azt a jelet, amit a fán is láttunk. - adja ki a parancsot Will kimerülten.
Valamennyien 'megrohamozzuk' a falat, és a bokrokat félrehúzgálva keresünk valami támpontot, hogy hol lehet a bejárat. Én is neki indultam és láss csodát, pár percnyi keresgélés után magamat adva hátra esek egy gyökérben. Bravó, Rose! Ügyes vagy! Ráadásul egy bokorba!- Auuu! - adok hangot fájdalmamnak, és megpróbálok feltápászkodni. Amikoris rátenyerelek valami kőlapra és olyan hangot hallok, mintha valaki elhúzna egy hatalmas sziklát. 'Egyikünk sem ilyen erős.' gondolom homlokráncolva, majd állóhelyzetbe küzdöm magam egy felém nyúló segítő kéznek köszönhetően. Aki nem más, mint Will. A többiek mind egy... nyílás(?) előtt állnak a sziklafalnál.
- Az meg hogy került oda? - kérdezem meglepődve.
- Szerintem te nyitottad ki. - mosolyog rám segítőm. Hogy mi? Én? De hát én csak bezuhantam a bokorba és... Oh. Már értem. Elhajtom a bokor ágait, amelyikbe 'szerencsésen' belezuhantam, és meglátom, hogy igazából mire is támaszkodtam rá: egy kőlap, amire a jel van belevésve. Így már érthető.
- Odabennt mindenki maradjon közel a másikhoz, és senki ne kalandozzon el. Eggyütt kell maradnunk, hisz nem tudhatjuk mi vár ránk. - figyelmeztet bennünket Will, majd elindulunk a barlangba...
(Az új szereplőket is megtalálhatjátok mostmár a 'Szereplők az álomvilágból' fülben is. Ha esetleg kérdésetek van a személyüket illetően, nyugodtan kérdezhettek, nem harapok :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése