Amikor legközelebb felébredek kemény talajt érzek magam alatt, fölöttem pedig csak a kék ég terül el. Ez biztos nem a szoba. Mégis hol vagyok?! Amikor felülök és szétnézek, rájövök, hogy a kastély udvarán fekszem. Okééé, de miért itt? Körbefordítom a fejem, és akkor meglátom a kis csapatomat, tehát Will-t, Merlin-t és... és a többi lovagot, névszerint Edward-ot, James-t, Liam-et és Javadd-ot. Na várjunk, ők hogy kerülnek... Oh, tehát őket kérte meg, hogy segítsenek nekünk. Nem is tudom, hogy miért nem gondoltam erre. Mindegy. Végülis logikus, hogy ide kerültem, mert... khm, hát öm... Will-re gondoltam utoljára... Tehát úgy néz ki, hogy annak a közelében ébredek fel, amire utoljára gondoltam. Szuper.
Egyszer csak egy arc ragad vissza a gondolataim tengeréből, méghozzá egy senki máséval össze nem téveszthető arc, barna haj, álomszép kék szemek... - Szia, Rose! - na igen és az a mosoly... Rose, ezt most azonnal fejezd be! Érted?! Fejezd be!!! Remélem nem én vagyok az egyedüli, aki magával szokott veszekedni. Vagy igen...?
- Szia Will. - köszönök vissza, és a kezét elfogadva felszenvedem magam a földről.
- Mit csináltál a földön? - kérdezi összeráncolt szemöldökkel.
- Én csak... pontosan nem tudom, de most ide kerültem... - mondom egy kínos mosollyal. De most mit mondjak neki? "Rólad álmodoztam elalvás előtt, ezért vagyok most itt." Namindegy.
Will csak bólint egyet, majd megkérdezi:
- Felkészültél? Hosszú út áll előttünk.
- Azt hiszem igen.
- Mit hoztál magaddal? - kérdezi a táskámra mutatva.
- Csak pár szükséges dolgot, mint például paprika-spray, egy pulcsi, gyufa, iránytű, zseblámpa, csoki... ilyenek. - mosoygok rá. És igen, paprika-spray. Bella ötlete volt, hogy hozzak magammal valamit, amivel támadás esetén tudok védekezni.
- Öm... csoki? - kérdezi olyan arccal, mintha azt mondtam volna, hogy pucéran fogok a kastély körül szaladgálni... - Az micsoda? - kérdezi értetlenül.
- Nem tudod, mi az a csoki??? - azta. Teljesen ledöbbentem. Mármint, oké, hogy ez nem éppen a 21. század, nade... Én ki sem bírnám. Egy napig sem húznám bárminemű csoki nélkül. - Akkor itt az ideje, hogy megismerd. - mondom, és elkezdek a táskámban kotorászni, majd kiemelem a 'kincsemet'. - Tessék. - adok a kezébe egy sort a táblából. Először gyanakodva szemléli az édességet, majd leharap belőle egy kicsit.
- Ez... nagyon ízletes. - mondja elismerően, majd eltünteti a maradékot.
- Örülök, hogy ízlik. - mondom, majd elindulok a többiek felé, akik több, mint egy fél tucat ló mellett állnak és a csomagokat rendezgetik.
- Jó reggelt! - köszönök, mire mindenki mosolygva viszonozza, majd visszatér az előző tevékenységéhez. Kivéve...
- Hol van Merlin? - pár perce még itt állt...
- Itt vagyok! - hallom a hangját a hátam mögül. - Elfelejtettem pár gyógynövényt, ami jól jönne az útra.
- A leírás nállad van? - kérdezem.
- Persze. - mondja, majd megpaskolja az oldaltáskáját.
- Akkor ideje lenne indulnunk. - mondja hozzánklépve Will.
Nagyjából negyed órába tellett, hogy elmagyarázzák, hogyan is kell pontosan lovagolni, aztán 'párban', azaz úgy, hogy ketten lovaglunk egymás mellett, nekiindultunk. Elől Will és Edward, mögöttük én és Merlin, utánnunk James és Liam, sereghajtóként Javadd a csomagokkal. Mármint Javadd és a csomagok külön lovon.
Út közben ez a felállás megváltozott, nem is egyszer, tehát valamennyien lovagoltak már mellettem legalább egy beszélgetés erejéig. Eddig sem voltam rossz véleménnyel a lovagokról, de mostmár biztos, hogy igazán megkedveltem őket. James kétség kívül nagyon aranyos és vicces személyiség, és szinte mindig mosolyog. Liam elég komolynak tűnik, és talán ő a legfelnőttesebb mindannyiuk közül. Mindazonáltal nagyon jót lehet vele beszélgetni, de azért ő is szeret viccelődni, úgyhogy nem unatkoztam. Javadd elsőre elég visszahúzódónak tűnik, de ha az ember kicsit jobban megismeri, kiderül, hogy egy igazán beszédes személy, és ugyancsak szórakoztató a társasága. Edward a gyönyörű mosolyával (csajozós mosolynak mondanám) elsőre azt mondanám, hogy csak a lányok érdeklik, aztán amikor kicsit jobban megismerem, rájövök, hogy ez csak egy maszk, mert mögötte, egy egész komoly fiú rejtőzik értelmes gondolatokkal és jó humorral. Will meg hát... Ő Will. Tudom, hogy ez nem magyarázat, értelmesnek meg pláne nem mondható. De az sem túl értelmes amit érzek... de ezt most hagyjuk. Tehát Will kedves, vicces, aranyos, igazán jó beszélgetni vele, és... nem akarom magam ismételni, de a mosolya, a szeme,a... a... mindene. Ő. Jaj, tényleg be kéne ezt fejeznem!
Egész nap meneteltünk, csak kétszer álltunk meg, hogy megitassuk a lovakat, most pedig, mivel mindjárt esteledik ezért letáborozunk az erdőben egy tisztáson, tőlünk nem messze pedig egy nagyobb patak folydogál, tehát tökéletes hely éjszakára.
- Mindenki egyen és pihenje ki magát, mert a nap első sugarával indulunk. - mondja Will. Kimondatlanul is azt hiszem, hogy ő a csapatunk 'vezetője'.
- Rose! Azt hiszem van egy rossz hírem számodra. - lép hozzám Merlin, miközben a fiúk nekiállnak enni. Szerintem tudom, hogy mit akar mondani. Ezen már én is sokat gondolkodtam.
- Nem aludhatok. - jelentem ki mosolyogva, mielőtt ő tehetné.
- Pontosan. Honnan tudtad, hogy mit akarok mondani? - kérdezi gyanakodva.
- Csak beletrafáltam. - vonok vállat.
- Rendben. De ki fogod bírni? - kérdezi némi aggodalommal a hangjában.
- Szerintem igen. - bólintok, nyomatékosítva a kijelentésemet.
- Ha úgy érzed mégsem, tudok neked egy főzetet készíteni, ami segít ébren maradnod. - ajánlja fel Merlin.
- Köszönöm, de majd szólok, ha szükségem lesz rá.
Merlin bólint egyet, majd leül a többiekhez, hogy harapjon valamit. Én nem sokkal ezelőtt ettem egy kicsit még lovaglás közben, úgyhogy most nem vagyok éhes. Viszont azt hiszem szükségem van egy kis felfrissülésre, úgyhogy felveszem a táskám és odaszólok a fiúknak:
- Elmegyek a patakhoz. Nemsokára visszajövök. - válaszként beleegyező bólintásokat kapok, mivel ugye ők még esznek.
Nem is kell sokat gyalogolnom és meg is találom az uticélomat. Nem túl gyorsfolyású, de ahhoz eléggé, hogy kristálytiszta legyen. Leveszem a cipőmet és a zoknimat, felhajtom kicsit a nadrágom, majd belegázolok a vízbe, ami kellemesen hideg, de nem annyira hogy fáznék benne. Lehajolok hogy megmosom az arcom, és a víz hőmérsékletének hála fel is ébredek tőle. A pulcsimat a partra dobom a táskám mellé, hogy a kezeimet is megmoshassam. Ez elég lesz fürdés gyanánt. Még egy ideig áldogálok a vízben, majd kiülök a szélére száradni. - Eddig mi a véleményed az utazásról? - hallom meg a kérdést a hátam mögül, majd mosolyogva hátrafordulok, hogy válaszoljak a jövevénynek.
- Még életemben nem lovagoltam ennyit egy huzamban. - mondom, miközben a szememmel követem Will-t, ahogy közeledik.
- Leülhetek? - kérdezi egy mosoly keretében.
- Persze. - paskolom meg magam mellett a talajt.
Helyetfoglal mellettem és miután levette a csizmáját, ő is belelógatja a lábát a kellemes vízfolyásba.
- Will, kérdezhetek valamit? - fordulok hirtelen felé.
- Amit csak szeretnél. - bólint.
- Hogy lettél lovag? - kérdésemre elkezdi a vizet fixírozni, majd felém fordulva válaszol.
- Az anyám nem sokkal születésem után meghalt, így apám és én magunkra maradtunk. Én még kicsi voltam, tehát nem érthettem, csak arra emlékszem, hogy apám hosszú ideig szomorú volt, aztán valahogy mégis visszatért az életbe, mert ott voltam én, akit fel kellett nevelni. Szinte mindenre, amit most tudok, ő tanított meg. Ő is lovag volt, és az előző király és a herceg barátja is. Talán ő volt az udvarban a legjobb kardforgató. - mosolyodott el. - Nagyon szeretett engem, mindig azt mondta, én adok neki erőt ahhoz, hogy minden nap felkeljen. Aztán 6 évvel ezelőtt egy nagyobb csatába kellett mennie, mint még sok más embernek is. Napról napra csak vártam, hogy mikor lesz vége, és láthatom újra őt. De aztán amikor a csapataink nyertek, nem volt ünneplés, mert a király zászlóalja elesett, mindenki meghalt. Az apám is. - éreztem, hogy nehezen tartja magát, de azért folytatja. - Teljesen összeomlottam. Merlin segített mindenben, ezért olyan, mintha a bátyám lenne. Aztán elhatároztam, hogy lovagnak állok, az új király, Arthur pedig szinte gondolkodás nélkül el is fogadott, mert ő is tudta, hogy mire vagyok képes. Így ismertem meg Edward-ot, James-t, Liam-et és Javadd-ot is.
- Őszintén sajnálom, ami az apáddal történt. - simítok végig a karján. Válaszul csak a szemembe néz és halványan elmosolyodik. El sem birom képzelni, milyen nehéz lehet neki. Ez annyira szörnyű! Most úgy magamhoz ölelném. Csak azért, hogy tudja, hogy én itt vagyok és rám is számíthat bármikor. Azt hiszem, hogy előbb cselekedtem, mint gondolkodtam, mert a kezeim szinte maguktól ölelik át Will-t. Én is meglepődöm a saját megmozdulásomon, hát még Will, aki először megdermed, majd óvatosan, mintha nem tudná mit is kéne tennie, átkarol engem. Ha már ölelés, akkor legyen rendes, úgyhogy minden szeretetemet beleadom ebbe a gesztusba, és olyan közel húzom magamhoz, amennyire csak lehet. A lovag nem ellenkezik, ő is közelebb húz magához, és percekig egymást ölelve ülünk. Aztán lépéseket hallunk a hátunk mögül, majd Edward-ot pillantom meg mögöttünk.
- Nem akarok zavarni, de vissza kéne jönnötök a táborba, a többiek már lefeküdtek aludni. - mondja sejtelmesen mosolyogva, miközben mi elválunk egymástól és hálát adok az időközben ránkereszkedett sötétségnek, aminek köszönhetően remélem nem látszi a lángoló arcom.
- Már megyünk is. - mondja Will és miután engem bevártak, hogy összeszedjem a cuccaim, visszasétálunk a többiekhez, akik a tűz körül elrendezkedve alszanak.. Mi is letelepszünk a tűz mellé, majd egy kis idő után Edward is elfoglalja a fekvőhelyét, és percek múlva már halljuk az egyenletes lélegzését. Elaludt.
- Neked is pihenned kellene. - nézek a mellettem ülő Will-re.
- Nem akarlak egyedül hagyni. - mondja a szemembe nézve.
- Én pedig nem akarom, hogy fáradt legyél holnap. Nem te mondtad, hogy korán indulunk? Most pedig nyomás aludni! - mondom ellentmondást nem tűrő hangon. - Különben is, én jól elleszek. - mondom, és bizonyítékul kiemelem a táskámból a még otthon berakott könyvet. Hát igen, ez nekem egy olyan szükséglet, ami mindig van a táskámban.
- Rendben. - eggyezik bele. Körbe néz a tűznél, hogy hol tudna fekvőhelyet találni, de már csak ott van hely, ahol ülünk. - Úgy látom nem fogok túl messze aludni tőled. - mosolyog rám, majd elmegy takaróért, és amikor visszajön rám is terít egyet, amit megköszönök, majd a sajátját félbehajtja, leteríti mellém a földre, az egyik felére ráfekszik, a másikat pedig magára hajtja, így képezve egy hálózsákszerűséget.
- Jó olvasást, Rose! - mondja Will egyre nagyobbakat pislogva, majd le is csukja a szemét.
- Jó éjt, Will! Szép álmokat! - mondom én is, majd odahajolok hozzá, és nyomok egy puszit a homlokára, mint ahogy az én anyukám is csinálta, amikor kicsi voltam. Erre a tettemre elmosolyodik, majd percekkel később már csak az egyenletes szuszogását hallom, jelezve, hogy elaludt. Annak ellenére, hogy a könyv ott van a kezemben, egyszerűen képtelen vagyok az olvasásra, mert a szememet vonzza Will angyali arca. Hihetetlen... Hogy képes egy ember ennyire... természetfelettien csodálatos lenni alvás közben?! 'Jaj, Rose, térj vissza a földre!' Próbálom elszakítani magam a látványtól, de nem megy. Ahogy a tűz fénye árnyékot vet az arcára... Hát ilyen nincs! Kényszerítem magam, hogy olvassak, és egy idő után belemerülök a könyv által teremtett világba, és legközelebb arra eszmélek föl, hogy a lovagok ébredeznek körülöttem.
- Jó reggelt! - suttogom mosolyogva, mert Will még alszik, ők pedig bólintva köszönnek vissza és nyújtózkodva elindulnak a patakhoz felfrissíteni magukat, úgyhogy kettesben maradok a 'vezetőnkkel'. Legalábbis ezt hittem, amig Edward meg nem szólal mögöttem:
- Föl kéne ébreszteni.
- Úristen! - rezzenek össze ijedten.
- Nem, csak én vagyok. - monja mosolyogva a lovag. - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. - mondja kicsit bűnbánó arccal, majd közelebb jön.
- Dehogy, semmi baj, csak elgondolkoztam. - mondom mosolyogva.
- Örülök, hogy megjelentél az életében. - suttogja Will felé intve a fejével, amivel belőlem enyhe döbbenetet vált ki. - Amióta itt vagy, szinte csak mosolyogni látom. - néz Will-re, és a tekintetéből sugárzik a féltés és a szeretet a társa felé. - Úgyhogy vigyázz rá, ne törd össze, kérlek! - mondja szinte könyörgő hangon.
- Hidd el, szándékosan sosem lennék képes ártani neki. - nyugtatom meg. - De... honnan veszed, hogy... - kezdem a kérdést, de nem tudom, hogy hogyan folytassam. Szerencsémre nem is kell, mert a göndör hajú lovag így is megérti, és válaszol is:
- Csak van szemem. - mondja mosolyogva, mire én érzem, hogy elpirulok. - De most megyek és megmosdok egy kicsit. - és ezzel a patak felé veszi az irányt, majd eltűnik a fák között. Én visszafordulok az alvó fiú felé, majd közelebb megyek hozzá. Egy pillanatig elnézem még a nyugodt arcát, majd elkezdem szólongatni. Amikor már vagy ötödszörre mondom ki a nevét, de ő nem ébred fel, megrázogatom a vállát. Ezzel végre sikerül visszahoznom a mély álomból.
- Jó reggelt, Will! - nézek rá mosolyogva. - Bocsánat, hogy felébresztettelek, de nemsokára indulnunk kell.
- Semmi baj. Köszönöm, hogy szóltál. - mosolyog rám kicsit bágyadtan, majd felkel a földről és elkezd összepakolni. A többiek is lassan visszaérnek a pataktól, összepakolnak, lóra ülünk és folytatjuk az utunkat.
Ahogy az erdő szélén haladunk, egyszer csak neszt hallunk a tőlünk nem messze lévő bokrokból, majd egy nagyjából középkorú férfi lép ki a növények közül, mire a csapatunk döbbenten megáll.
- Kérem segítsenek! - indul meg felénk az idegen könyörögve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése