Izgatottan keltem fel az ágyból. Jaj, annyira várom már, hogy újra visszamenjek! Remélem Merlin minnél előbb meg tudja fejteni a leírást és indulhatunk megkeresni a könyvet! Legszivesebben már most visszamennék, de mivel ma suli is van, meg az azért elég fura lenne, ha egész nap csak aludnék, úgy hogy senki sem tudna felébreszteni... De ha már itt tartunk, mennyi az idő?! Úristen! El fogok késni! Fél órám van összekészülődni és beérni a suliba! Rohanok, mintha oroszlánok kergetnének és leszaladok a garázsba a biciklimért. Egyszerűen utálok biciklizni, de ez most vészhelyzet. Már ülnék fel a járművemre, amikor eszembe jut, hogy a táskám a házban maradt, úgyhogy ló halálában visszarohanok érte, bezárom az ajtót, felpattanok a kétkerekűre és mint egy őrült tekerek a suli felé. Érzem, hogy a zsebemben zizeg a telefonom, de nem foglalkozom lele, csak hajtok tovább. Miután rekordsebességgel beértem a suli kapuján, gyorsan lelakatolom a 'megmentőmet' és rohanok a termünkhöz. Amikor megközelítem a helységet, megpróbálom kicsit nyugodtabbá tenni a lélegzésem és még előkapom a mobilom, hogy megnézzem mennyi az idő. Oké, 1 perc van becsöngőig. Épphogy. Most látom meg a nem fogadott hívást is, ami a kijelző szerint Bella-tól jött. Valószínűleg keresett. Pár pillanat múlva lépteket hallok magam mögül, és ahogy megfordulok, meglátom a tanárunkat a folyosón, ezért gyorsan beslisszolok a terembe, és 5 másodperccel utánnam belép a tanárunk. Kezdődhet az óra.
Szünetben odamegyek Bella-hoz, mert egész órán elég letörtnek látszott.
- Szia Bell. Hogy vagy? - kérdezem, majd meglátom az arcát, amely borúsabb, mint a legsötétebb esőfelhő az égen. - Mi történt?
- Semmi. - fordítja félre a fejét.
- Udvar. Most. - még jó, hogy a sulinak nagy udvara van, jól gondozott zöld gyeppel, fákkal és padokkal. Egy régi tölgyfa alatt álló padot nyilvánítottunk törzshelyünkké, mert szinte minden szünetben itt tanyázunk évek óta. Az udvar egyik eldugottabb sarkában található, ezért nem is zavar minket a többiek zaja, tehát teljesen alkalmas hely egy beszélgetésre. Most meg pláne, hogy a rossz idő miatt nem is sokan merészkednek ki, de mi eléggé szeretjük az ilyen időt. Vagyis én szeretem, Bella meg van olyan őrült, hogy velem tartson minden hülyeségemben.
- Tehát, mesélj, mi történt. - kezdem, amikor odaérünk az említett helyre. Tudom, hogy legtöbbször azt mondják, hogy "Várd meg, amíg elmondja magától!", de ez Bella-nal nem működik. Belőle ki kell szedni a dolgokat. Ez neki is így jobb, mert magától nem nyílik meg.
- Semmi. Egyszerű semmiség. Csak... Tegnap előtt ugye átmentem Luke-hoz látogatóba, ahogy intézted. - mondja egy félmosollyal, mire én bólintok. - Tehát, minden jó volt, szuperül elvoltunk, sokat nevettünk meg beszélgettünk... - itt kezdett eltűnni az az apró mosoly is és egy pillanat alatt az ellentetjére változott a hangulata. - Valahogy feljött a barát és barátnő téma. Megkérdeztem, hogy most van-e valaki, aki tetszik neki.
- Igen??? - csak ne, ne, ne, légyszi ne... - Mit mondott? - kérdezem félve.
- Azt, hogy igen. Azt mondta, már rég óta tetszik neki valaki, de még nem mert közeledni hozzá, nehogy elrontsa a barátságukat. - mondja sírós hangon. Úristen, tudtam, hogy ez lesz! Azt viszont nem gondoltam, hogy Bell ennyire beleesett. Ez így nem lesz jó. Nem akarok beleavatkozni, de beszélnem kell Luke-kal. Majd megpróbálom elkapni őt valahol napközben. De addig is...
- Gyere ide. - húzom magamhoz barátnőmet egy hatalmas ölelésre. - Minden rendben lesz.
- Gondolod? - kérdezi rám nézve.- Igen. Megoldjuk ezt is, mint mindent. - mosolygok rá.
- Köszönöm. - ölel meg újra.
Az órák csak telnek, de még mindig nem találtam meg a megfelelő alkalmat, hogy beszéljek 'Szívtörő' Luke-kal. Aztán eljön a tesióra, az utolsó tanóra, és tudom, hogy Bell és Kate is siet majd, mert Bell vásárolni megy az anyukájával, Kate pedig a barátjával megy a plázába. Megpróbálok minnél többet szöszmötölni az öltözködéssel és pakolászással, hogy mind a két lány elmenjen, majd indítom az akciót. Még jó, hogy a mi Rómeónk lassú, mint egy csiga, úgyhogy pont elkapom, amikor kijön az öltözőjükből.
- Szia Rose! - köszönt engem. De ha már itt tartunk, ő sem tűnik túl boldognak...
- Szia! Beszélhetünk? Ráérsz?
Leülünk egy közelebbi padra, majd bele is vágok a közepébe.
- Tehát... - vagyis, csak vágnék, mert meglátom az arcát és egyből változtatok a mondandómon. - Mi a baj? - Ez a szenvedő arc... Bella is ilyen volt egész nap.
- Semmi. - Ó, Istenem, ezek totál összetartoznak...
- Oké, tehát, hozzak harapófogót...
- Nem, dehogy. Csak tudod... Jaj, ilyen dolgokról nem szoktam beszélni senkivel... Tudom, hogy az egyik legjobb barátom vagy... Viszon azt sem tudom, hogy ki segíthetne... - látom, hogy vívódik önmagával, majd dönt. - Na jó. A hétvégén nállam volt Bella. - kezdi, és amikor kimondja, hogy 'Bella', valami furcsát fedezek fel. Alig észrevehető, de mégis. Máshogy mondja a nevet, mint mondjuk az enyémet vagy Kate-ét. - És nagyon jól elvoltunk, beszélgettünk... Aztán megkérdezte, hogy van-e valaki, aki tetszik nekem. - itt megáll és rámnéz, hogy mit reagálok, majd fojtatja. - Azt mondtam, hogy van. Egy lány, aki a csak barátként tekint rám, és én még nem mertem semmi tenni, mert féltem, és még mindig félek, hogy elveszítem.
- És ki az a lány? - kérdezem, bár már sejtem a választ.
- Az igazság az, hogy... - újabb háborút indít maga ellen, majd, kimondja a nevet: - Bella.
Istenemistenemistenem! Ha ezt Bella hallaná!
Teljesen leesik az állam a kijelentésre. Szó szerint.
- Hey, Rose! Jól vagy? - lengeti meg a kezét az arcom előtt.
- Jaj, igen, persze. - bólogatok még mindig sokkos állapotban, közben a gondolataim száguldanak.- Öm, ugye nem mondod el neki? - kérdezi, kicsit elpirulva.
- Nem, én nem. De neked el kéne.
- Gondolod? - kérdezi meglepődve. - De mi van, ha ő nem gondol úgy rám? Ha ezzel mindent tönkreteszek?
- Ezt csak akkor tudhatod meg, ha megpróbálod. Bármi kisülhet belőle. - mosolygok rá bátorítólag.
- Köszönöm, Rose. Ezzel nagyon sokat segítettél. Eddig nem mertem neki elmondani, de majd erőt gyűjtök, és beszélek vele. - mondja, és látom, ahogy az esőfelhők helyét átveszi a napfény és Luke arca felderül. Az egyik pillanatban még csak rám mosolyog, a másikban pedig már szorosan magához ölel. Én is visszaölelem, majd felállok:
- Indulnunk kéne haza. - mondom.
- Igen. Ma délután van min gondolkodnom. - néz rám, majd elindulunk.
Ez egy elég eredményes nap volt. Délután megírtam a házim, majd olvastam egy könyvet, aztán egy jó forró fürdő után ágybabújtam. Most pedig a gondolataim hálójában vagyok, aminek a központjában a két 'hősszerelmes' áll. Remélem Luke elmondja neki, minnél előbb. Olyan aranyosak lennének együtt! Igazán összeillenek. És mind a kettejükre ráfér egy nagy adag boldogság. Vajon én mikor leszek érdemes egy ilyen csodálatos fiúra? De nem sürgetem, majd jön amikor akar. És ha már csodálatos fiúnál tartunk, vajon Will mit csinál most? Lehet, hogy őrjáraton van. Vagy lovagi edzésen, vagymin. Milyen lehet, amikor párbajozik valakivel? Még nem is láttam fegyverrel a kezében, de biztos vagyok benne, hogy kiválóan forgat kardot. Nem is tudom, hogy van-e olyan dolog, amit nem csinál legalább jól. Az utolsó gondolatom a gyönyörű, tengerkék szemei, majd elnyom az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése