Egy átlagos nap

Itt egy újabb rész Nektek. Remélem tetszett az előző is. Sajnálom, hogy megint ilyen későn írok, de inkább nem is magyarázkodok. És bocsánatot kérek a rész rövidsége miatt is, de ez most így sikerült (szörnyen), úgyhogy sajnálom, de legközelebbre megpróbálom összeszedni magam, ígérem! :)

Újra elfogott az ismerős érzés, és amikor kinyitottam a szemem, a szobámban találtam magam. Lassan felülök az ágyamban és körülnézek Bell-t keresve. Kicsit nehezebb, tekintve, hogy itt még egy kissé sötét van, de amint a szemem hozzászokik a fénytelenséghez, megpillantom a keresett személyt, aki  a neki kikészített matracon alszik. Ebből arra következtetnék, hogy nem tűntem el, mert akkor valószínűleg sokkot kapott volna... na de mindjárt megkérdezem tőle. Vagy mi van, ha mégis eltűntem és ő elájult?! Gyorsan kiugrok az ágyból és odarohanok hozzá. Azaz rohannék, ha a nagy sietségemben nem akadt volna a lábam a takarómba, aminek következtében egy szempillantás alatt a padlón találom magam.
 - Auuu! - nyögök fel. Ez már nem igaz, nem lehetek ilyen szerencsétlen! Bravúros mutatványomra barátnőm felriad, majd kicsit álmosan odatámolyog hozzám, hogy felsegítsen a földről.
 - Jól vagy? - kérdezi, majd inkább visszaültet engem az ágyra.
 - Persze. De mondd csak, eltűntem? - kezdem rögtön.
 - Nem. Először azt hittem, csak simán elaludtál, de aztán amikor megpróbáltalak felébreszteni, nem történt semmi. Elég ilyesztő volt, ahogy ott feküdtél és bármit csináltam, nem ébredtél föl! - mondja kicsit megilyedve Bella.
 - Nyugi, nincs semmi baj. - ölelem meg. - Tehát nem tüntem el... - gondolom végig a hallottakat. - ez elég bizar.
 - És mi lett volna, ha eltűnsz? - kérdezi furán barátnőm.
 - Jó, igazad van, az bizarabb lett volna. - mosolyodok el. - Viszont nem tudtam képet csinálni, mert egyszerűen nem működött a gépem. Pedig még elemet is cseréltem! - mondom felháborodva.
 - Nem lehet, hogy amúgy sem működik? Mutizd! - nyújtja a kezét. Megkeresem magam mellett a táskát és kiveszem a fényképezőmet, majd a kezébe nyomom.
 - Kétlem, hogy a géppel lenne baj. - mondom, majd meglátva értetlen arcát, bekapcsolom a szerkezetet, ami tökéletesen működik.
 - Ó már, ez nem ér! - bosszankodik Bell.
 - Hagyd! Inkább csináljunk valamit! - kérem.
 - Még egy film? - veti fel az ötletet.
 - Oké, legyen.... öm ... Sherlock! - lelkesedem egyik legkedvencebb filmem és színészem gondolatára.
 - Melyik rész? - kérdezi mosolyogva Bella.
 - Gonosz vagy! - nevetek. - Csakazértis legyen a második! - válaszolom.
Ez úgy nézett ki, hogy megnéztük a második részt, majd az elsőt is... Ilyen a mi formánk. Ez után Bella felvetette, hogy mi lenne, ha megnéznénk A macskám, a családom és a fiúk-at is, mert ez az egyik kedvenc filmünk, természetesen az egyik főszerepet játszó fiú miatt... De hát mire jó a hétvége? A hosszú filmeknek köszönhetően eltelt a délelőttünk is. Ezután lementünk 'reggelizni', vagy inkább tízóraizni, de nevezhetjük inkább tizenegyóraizásnak is, majd miután megkajáltunk, kiültünk a kertünkbe beszélgetni.
Ma gyönyörű nyári időnk van, hét ágra süt a nap, és ahogy a pázsiton ülünk, a fénye melengeti a bőrünket. Jaj, úúgy imáádom ezt! Elterülök a fűben és élvezem a jóidőt, majd amikor egy bogár mászik fel a karomon, úgy döntök, hogy inkább ülve folytatom. Amint ülőhelyzetbe szenvedem magam, Bella-val találom szembe magam, aki lehajtott fejjel ücsörög és a füvet tépkedi.
 - Héj, Bell, mi a baj? - kérdezem aggódva.
 - Semmi. - néz oldalra.
 - Aha, jó, én meg az angol királynő vagyok! Na, kivele!
 - Felség! - imitál meghajlást.
 - Nagyon vicces! Tehát? - kötöm az ebet a karóhoz.
 - Csak tudod... Á, csak... nem megy ki a fejemből. Folyton Rá gondolok, hiányzik... Csak ilyen hülyeségek. - mondja, majd szomorúan megrázza a fejét.
 - Először is, ez nem hülyeség, hanem komoly dolog. Másodszor: miért nem hívod fel? - jut hirtelen eszembe.
 - Miért tenném? - kérdezi meglepetten.
 - Mert mondjuk beteg lett és elvihetnéd neki a házit... - mosolygok rá sokatmondóan.
 - És az miért lenne jó? Igen, persze, barátok vagyunk, de én nem akarom ráeröltetni magam, hogyha tudom, hogy én nem érdekelm őt! - mondja kissé hisztérikusan.
 - De ezt nem tudhatod! Sőt, biztos vagyok benne, hogy inkább nagyon is kedvel téged! - próbálom nyugtatgatni. Erre válaszul egy hitetlenkedő arcot kapok. - Most miért? Igazam lehet! Te egy nagyszerű lány vagy, és ha ő ezt nem veszi észre, azzal csak ő veszít! - mondom eltökélten.
 - Köszönöm. - mondja egy halvány mosoly keretében.
 - Na, de most hívd fel és kérdezd meg, hogy átmehetsz-e hozzá! - parancsolok rá.
 - Rendben. - forgatja meg a szemét mosolyogva, majd egy sóhajtással feláll mellőlem és a telefonjáért indul. Még élvezem pár másodpercig a napsugarakat az arcomon, majd én is felkelek a földről és követem a házba. A telefonbeszélgetés végére érek be, így már csak az elköszönést hallom.
 - Na? Mit mondott? - kérdezem rögtön.
 - Azt, hogy oké! Egy fél óra mulvára beszéltük meg, hogy ott leszek. - mosolyog, mint egy vadalma.
 - Ez szuper! Akkor készülj össze, és irány Rómeó! - mosolygok, majd megölelem.
 - Köszönöm. - ölel meg ő is szorosan.
 - Bármikor. - mondom.
Ez után kikisérem a szerelmes barátnőmet az ajtón és sok szerencsét kívánok neki, aztán visszamegyek a szobámba és ledőlök az ágyra.
'Vajon hogy megy majd nekik?' - gondolkozok. Remélem, hogy Luke nem töri össze Bell-t, mert akkor biztos, hogy agyon ütöm. De az is igaz, hogy nem eröltethetem rá, ha nem kedveli őt úgy. Jaj, mi lesz itt?!
És William? Mi volt az a puszi? Ez azt jelentené, hogy érdeklem legalább egy kicsit? Jaj, de most komolyan! Mi ez már?! De a hihetetlenül gyönyörű tengerkék szeme... a mosolya... az ezer felé meredező barna haja... Ő...Vajon volt már barátnője? És ha igen, ki volt az? Milyen lányokat kedvel? Én vajon szimpi vagyok neki? Vagy ő is csak egy olyan fiú, aki minden lánnyal kedves, de nem akar tőlük semmit? Á, nem olyannak néz ki. Mert olyan angyalian ártatlan és kisfiús arca van, amilyet még soha nem láttam ezelőtt. Mintha tényleg nem is ember lenne, hanem egy földre szállt angyal... -
Gondolkozok, de egyre fárattabnak érzem magam, majd perceken belül elnyom az álmosság.