Már láttam a nap első sugarait, ezért felkeltem az ágyból és kerestem egy másik ruhát, amit felvehetek, mert hát mégsem mászkálhatok ebben a ruhában! Akkor sem, ha a családom és a barátaim is tudják, hogy nem... hát hogy nem vagyok teljesen... normális? És itt nem az "utazó" képességemről beszélek. Na de mindegy. Iagzából még mindig nem tudom, hogyan történhetett ez az egész. Ha legközelebb visszamegyek, akkor jobban utánnakutatok a dolgoknak. Egy biztos: a szüleimnek erről nem beszélek úgy nagyjából... soha. A barátaim... hát nem tudom. De muszály beszélnem valakivel erről. Azt hiszem Bella-nak mondom el. Ő úgyis tud az álmaimról is. De hogy kezdjem? 'Szia Bella! Képzeld! Átálmodtam magam egy másik világba és találkoztam egy herceggel, egy királyi párral és 5 lovaggal. Ja és mellesleg én vagyok az egyetlen lány több száz éve, aki képes a világok közötti utazásra és képzeld, az első lányt máglyán elégették! Hát nem csodálatos?!' Azt hiszem pontosan így fogom előadni... Na jó, majd kitalálok valamit. De az a világ... Annyira várom, hogy újra lássam, de azért mégsem, mert ez elég furcsa és elvileg lehetetlen, ja és akkor még ott van Sir William... Jaj, Őt úgy szeretném megismerni. Igazán rendes srácnak tűnik... Á, nem tudom kit akarok ámítani, semmi esélyem nála. Inkább megyek és megiszok egy bögre kakaót. Öm, és vennem kell majd egy új pizsit is... És azthiszem estére rendesen felöltözöm.
Ahogy megyek le a lépcsőn ránézek az órára: nem sokkal múlt 6 óra. A szüleim is mindjárt kelnek szerintem. Főzök nekik kávét, mert reggel mindig sietnek, de koffein nélkül nem tudnak rendesen felébredni... na, én a kakaóval vagyok így. Gyereklelkű vagyok, nem tagadom. Amikor a hűtőhoz érek, meglátok egy sárga post-it-et ráragasztva, anya sietős írásával:
"Sajnálom Kicsim, de ma korán el kellett mennünk.
Uzsi a hűtőben. Legyen szép napod! :)
Anya"
Hát ez szuper. Utálok egyedül itthon lenni. Inkább visszamegyek a szobámba, hogy teljesen rendbeszedjem magam, mert a lépcső melletti tükörben vettem észre, hogy a hajam olyan, mintha egy tornádó haladt volna keresztül rajta... Hát ez a nap igazán eredményes ezidáig...Jól el is ment az idő, mire mindent rendbetettem, bár még így is korán van, ezért elhatározom, hogy elmegyek sétálni.
Ahogy kilépek az ajtón gondolok egyet és felhívom Bell-t.
- Jó reggelt, Bella! - szólok bele a telefonba.
- Szia Rose! Mizu? - kérdezi a szokásos stílusában, tehát jókedvűen a korai óra ellenére is. Hát igen. Ez az egyik dolog, amit csodálok benne (a sok közül), hogy mindig jókedvű és nem vesz mindent halálosan komolyan, csal élvezi az életet.
- Öm, beszélhetnénk? Ki tudsz jönni?
- Megoldom. Találkozzunk 3 perc múlva a szokásos helyen. - és le is tette a telefont. Hát jó. A szokásos hely, pedig a mi kertünkben lévő "bunkerünk". Igazából, a kertünkben van egy hatalmas fa, amire, még kiskorunkban építettünk (vagyis a szüleink építetettek) egy faházat, ami még mindig ott van és még mindig beleférünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem nőttünk azóta, hanem, a házat elég nagyra építették. Régen mindig ott játszottunk, veszekedtünk, majd kibékültünk, elbújtunk, ha történt valami. Rengeteg emlék köt minket ahhoz a faházikóhoz. Azóta is ez a kedvenc helyünk, mert itt nem zavar minket senki és tudunk nyugodtan beszélgetni. Nekem pedig pont erre van szükségem.
Elmélkedésemből léptek zaja szakít ki, majd meg is látom barátnőmet, amint pizsamában(!!) végiggyalogol a harmatos füvön, majd felmászik a létrán a házikóba és leül mellém.
- Mond, te nem fázol?Miért vagy pizsamában? - szegezem neki a kérdést.
- Mert valaki,hajnalok hajnalán felhívott, hogy beszélni, szeretne velem és hogy találkozzunk...
- Nem akartalak felébreszteni! Miért nem mondtad, hogy beszéljünk később?
- Már nem aludtam, csak gondolkoztam... Na de, mi történt? - kérdezi, kicsit aggódva.
- Hát, igazából, nem is tudom, hogy mondjam el... - makogok öszze-viszza. Gyerünk Rose, menni fog.
- Mondjuk kezd az elején. - ajánlja mosolyogva barátnőm.
- Hát jó. Tegnap este, amikor lefeküdtem aludni... - és elmeséltem mindent: a herceget, a lovagokat, a fickót, akit segítettem nekik elkapni, a királyt, a királynét, az 5 lovagot és közülük legfőképp Sir William- et. Ő pedig először figyelmesen hallgatott, aztán megdöbbent, aztán megijedt és végül csodálkozva nézett rám.
- Rose, ez hihetetlen! - mondja végül. Na igen, Ő mindig 100%-osan bízik bennem és hisz nekem. Nem kérdőjelez meg vagy mondja azt, hogy bolond vagyok. Ezzel persze nem azt mondom, hogy hiszékeny, mert pont ő az a személy, akit sosem lehet becsapni. De tudja, hogy ilyet sosem találnék ki.
- Hát az. - felelem.
- Bár én is láthatnám azt a világot! Ahogy leírtad, varázslatos lehet! - ábrándozik barátnőm.
- Majd csinálok képeket. - viccelődöm.
- Miért, tudsz magaddal vinni dolgokat vagy nem? - kérdezi lelkesedve.
- Hát nem tudom, még nem próbáltam. Még csak egyszer voltam Álomvilágban...
- Akkor legközelebb, ami... mikor is lesz? - kérdezi elgondolkodva.
- Elvileg ma este.
- Igen. Kipróbálhatnád!
- Hát nem tudom. Azt sem tudom például, hogy eltünök-e, amikor odaát vagyok...
- Mi lenne, ha nálad aludnék ma este? Akkor kideríthetnénk. - veti fel az ötletet.
- Öm, jó! - felelem. - Egyébként mi volt az a dolog amin gondolkodtál ilyen korán? - jut eszembe a kérdés.
- Ööö, csak... hétköznapi dolgokon... - kapja le rólam a szemét és inkább a házikó falát kezdi el megfigyelni, mintha valami érdekes lenne rajta... Úgy érzem nem mond el nekem valamit...
- Bella! Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz! - bíztatom, hátha megnyílik. Újra a szemembe néz.
- Tudom, de... nem akarok elhamarkodottan kijelenteni semmit se. Az a helyzet, hogy jelenleg hadilábon állok saját magammal...
- Én sem tudok segíteni? - szontyolodok el.
- Kétlem, Rose. - rázza meg a fejét.
- Legalább azt mondd meg, miről van szó. - kérlelem.
- Nem miről, hanem kiről... - sóhajt egyet.
- Fiú van a dologban? - értem meg egyből a gondot.
- Na jó, arról van szó, hogy azt hiszem én... nem csak barátként tekintek Rá, de tudom, hogy Ő csak egy barátot lát bennem... - szomorodik el. Az az igazság, hogy én még soha nem láttam ilyen szomorúnak... Csak tudjam meg ki a fiú és biztos, hogy kitekerem a nyakát!
- De ki az a fiú? - kockáztatom meg a kérdést ismét. Bella sóhajt egyet, majd így szól:
- Luke.
- Azta. - döbbenek meg. - De hogy...?
- Igazából nem tudom. Ő az egyetlen fiú, akit igazán érdekel, hogy mi van velem, hasonló az érdeklődési körünk, mindig segít nekem, de eddig nem nagyon gondoltam rá úgy... csak nem rég egyszer csak ránéztem és azt gondoltam "Wow, de helyes". De aztán elhesegettem a gondolatot, mert hát mégis csak barátok vagyunk, mégis, azóta nem megy ki a fejemből a szeme, a hangja, a mosolya... és nagyjából minden ami Ő.
- Azt hiszem, beleestél, mint vak ló a szakadékba. - mosolyodok el. - És egyébként honnan tudod, hogy nem érdekled? - kérdezem.- Nem tudom, csak egy megérzés. De nem akarom tönkretenni a barátságunkat...
- Jó ezt megértem, de ha meg sem próbálod, nem tudhatod, mi sülne ki belőle. Még jó vége is lehet. - mondom bíztatóan.
- Úgy gondolod? - kérdezi reménykedve.
- Hát, majd megfigyeljük, hogyan viselkedik veled és hogyan Kate-vel és velem.
- Köszönöm. Te vagy a legjobb barátom! - szorít magához.
- Te pedig az én legjobb barátom és tudod, hogy bármikor! - viszonzom az ölelést. - Na de most irány a suli! - mondom, majd eszembe jut, hogyan is jött ide barátnőm. - De előbb öltözz fel. - Kijelentésemre végignéz magán majd felnevet.
- Akkor menjünk.
Suli után mindd a ketten (mármint én és Bella) hazamentünk. Nem sikerült túl jól a tervünk, mert "Rómeó", azaz Luke lebetegedett. Szegény Luke, na meg szegény Bella. De majd máskor. Az a fontos, hogy ne legyen semmi baja Luke-nak. Tehát hazaértünk és megbeszéltük, hogy este jön majd át hozzám Bella, hogy itt aludjon, de először házit kell írnunk. Végülis a tanulás a legfontosabb... vagymi. Mindegy. Szóval megtanultam, aztán leültem netezni kicsit és nem sokkal később anyáék is megérkeztek, úgyhogy lementem.
- Szia Anya, milyen napotok volt? - kérdezem, ahogy leérek a lépcsőn.
- Szia Rose! - hallom a konyhából a hangját - Csak a szokásos. Pár ügyfél, aki nem tudja eldönteni, hogy mit is szeretne igazából és ezért legalább ötször átalakíttattja a tervet... tehát semmi új. És neked milyen napod volt?
- Nekem is elég egyhangú volt. - válaszolom. - Öm, Anya! Ma itt aludhat Bella? - kérdezem meg, csak a formalitás kedvééret, mert úgy is tudom a választ.
- Hát persze Rose, tudod, hogy szívesen látjuk bármikor!
- Köszönöm, Anya! - nyomok egy puszit az arcára.
- Megint csajos estét csaptok?
- Igen, valami olyasmi.
- Rendben, csak nem maradjatok fenn egész éjszaka! - mosolyog anya.
- Nem fogunk. - mosolygok én is, majd felmegyek a szobámba.
Leülök olvasni és legközelebb órákkal később kelek fel, amikor anya segítséget kér a konyhában. Nem sokkal később Bella is megérkezik, és egy kis nasi felpakolása után felmegyünk a szobámba. Már előszedtem a vendégmatracunkat, amin Bell szokott aludni és nagyjából rendet raktam a szobámban, hogy legalább elférjünk.
- Na, mit csináljunk? - kérdezi Bella.
- Hát nem tudom. Megnézhetnénk egy filmet. - vetem fel az ötletet.
- Mint például?
- Mint például... egy rész a Sherlock-ból? Vagy... az egyik Marvel film? Iron man? Thor? Hulk? Amerika Kapitány? Esteleg a Bosszúállók?
- Úúú, és a Gyűrűk ura?
- Jaj, tényleg, de rég láttam már! Melyik részt?
- Mondjuk, de csak tipp és lehet, hogy elég logikátlan, de én azt mondanám, hogy kezdjük az első résszel. - mondja mosolyogva. Na igen. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem mindig sorban néz filmeket...?
- Lemegyek és pattogtatok popcornt, te addig tedd be a filmet. - mondom és már indulok is az ajtó felé.
Odalent találkoztam anyával, aki köntösben kortyolgatott egy bögre kakaót.
- Mit fogtok megnézni? - kérdezi lerakva a bögrét.
- Gyűrűk ura. - nézek rá mosolyogva azon, ahogy elhúzza a száját, mert tudom, hogy nem szereti a filmet.
- Csak nehogy rosszat álmodjatok. Az a sok borzalmas lény... -borzong meg anya.
- Nem is borzalmasak... annyira. Mindegy, mi szeretjük.
- Hát jó. Én megyek aludni. Jó filmezést.
- Köszi. Jóéjt!
- Jóéjt Kicsim! - és ezzel felment a lépcsőn. Megkeresem a popcornt és beteszem a mikróba, majd előveszek egy tálat. Miután kész a kukorica, még hozzá fogok egy üveg üítőt és visszamegyek a szobámba.
A film után elhatározzuk, hogy itt az ideje, hogy kísérletezzünk, ezért felöltözök, megfogom a digitális fényképezőm és beleteszem egy táskába, majd alváshoz készülődünk.
- És akkor csak el kell aludnod? - kérdezi barátnőm.
- Azt hiszem. Legutóbb is úgy sikerült.
Lefekszek és betakarózok. Bella a saját matracán ül és pislogás nélkül engem figyel, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék... bár ez lehet, hogy igaz...
- Bell! Ha folyamatosan nézel, nem tudok elaludni! - nézek rá.
- Bocsi! De mi van, ha nem figyelek és egyszer csak eltűnsz?
- Akkor biztos lehetsz benne, hogy az Álomvilágban vagyok.
- Hát jó. Akkor... Szép álmokat. - mosolyog rám.
- Köszi, remélem lesz. - mondom, mejd becsukom a szemem és a másik világra gondolok és arra, hogy nemsokára ott leszek, majd elnyom az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése