A várhoz érve a lovagok leszálltak a lovaikról, amiket a szorgos lovászfiúk rögtön kezelésbe is vettek. Igazán furcsa ez a világ, de talán csak azért, mert én nem itt élek.
Jonathan int és két lány siet oda hozzánk. Az egyik idősebb, a másik kb. annyi idős lehet, mint én.
- Gondoskodjatok róla, hogy Rosette kisasszony kapjon egy fürdőt és egy új ruhát. - parancsolja a herceg.
A két szolgáló csak meghajol aztán bevezetnek engem a kastélyba. Egy ideig sétálunk folyosóról folyosóra és már vagy két emeletet felfelé is jöttünk, de a két lány még mindig lelkesen sétál előre. Még pár folyosóval arréb végre megállnak egy ajtó előtt és betessékelnek engem. Egy hatalmas szobában, vagy inkább lakosztályban találom magamat. A szoba közepén egy nagy ágy helyezkedik el, ezen kívül még megtalálható itt egy szekrény, egy fésülködő asztal és egy ebédlő asztal.
- Üljön le nyugodtan, kisasszony, amíg mi előkészítjük a fürdővizet. - szól az idősebb.
- Nagyon köszönöm. Megtudhatom a neveteket? - kérdezem. A két szolgáló először kicsit meglepődve néz rám, majd össze, de azért válaszolnak:
- Az én nevem Elizabeth. - pukedlizik az idősebb.
- Én pedig Charlotte vagyok. - és követve Elizabeth példáját ő is meghajol.
- Az előbb, amikor megkérdeztem a neveteket meglepődtetek. Miért?
- Mert általában senkit nem érdeklődik a nevünk iránt. De ebben semmi különös nincs, hisz mi csak szolgák vagyunk. - válaszolja a fiatalabb érthető keserűséggel a hangjában.
- Igazán sajnálom. - szomorodom el egy kicsit. Szörnyű érzés lehet, amikor semmibe se veszik az embert.
- Ne tegye, kisasszony. - mosolyog rám Elizabeth - Már megszoktuk.
Aztán mind a ketten elindulnak tenni a dolgukat én pedig leülök egy székre. Ez a két lány igazán szimpatikus nekem, igazán kedvesek. Nézem, ahogy dolgoznak, ahogy előszednek fogalmam sincs honnan egy dézsát és a kandallónál elkezdenek vizet melegíteni a fürdővízhez. Egyszercsak Charlotte eltűnik a lakosztályból és amikor percekkel később visszaér, három gyönyörű ruhát tart a kezében.
- Kisasszony, melyiket szeretné felvenni? - kérdezi hozzámlépve. Végignézek a ruhákon: van egy bordó, egy kék és egy világosrózsaszín, már majdnem krémszínű darab. Az utóbbit választom, nem is tudom miért, de ez egyből megragadta a pillantásom.
- Ezt szeretném. - mutatok a választottamra, amit Charlotte le is tesz az ágyra.
- Kész a fürdővíz. - szól Elizabeth.
- Oh, nagyon köszönöm. - megyek közelebb és látom, hogy a két lány nem mozdul, csak állnak egymás mellett és engem néznek. - Öm... Ami azt illeti elég szégyenlős vagyok, úgyhogy, ha megkérhetlek titeket...
- Persze Kisasszony, ahogy kívánja, az ajtó előtt várunk. - mondja mosolyogva Charlotte.
- Köszönöm. És még valami... - szólok utánnuk. - Kérhetem, hogy szólítsatok Rosette-nek?
- Ahogy kívánja Kisasszony. Azaz Rosette kisasszony . pukedlizik Elizabeth, majd mind a ketten kimennek az ajtón. Ez után nem gondolkoztam sokat, gyorsan ledobtam magamról a pizsim maradványát és beleültem a dézsába. A víz pont jó meleg és jót tesz szegény lábaimnak is, mert a talpamnak nem volt túl jó az erdőben való gyaloglás...
Miután megfürödtem és kiáztam magam kiszáltam a vízből és megtörülköztem a rongyal, amit kitettek nekem, aztán megprbálkoztam a ruha felvételével. Nagyjából sikerült is, csak a fűzővel voltak gondjaim.- Elizabeth, Charlotte! Tudnátok nekem segíteni? - kiabálok ki az ajtón, ami rögtön ki is nyílik és Charlotte fejét pillantom meg.
- Itt vagyok, Rosette kisasszony. Elizabeth-nek el kellett mennie, remélem beéri velem is. - mondja a lány.
- Persze, csak a fűzővel nem boldogulok. Őszintén még sosem hordtam ilyen ruhát.
- Az meg hogyan lehetséges? - kérdezi meglepetten a lány.
- Úgy, hogy én nem ide valósi vagyok. - mosolygok rá.
- Kész is. - szól Charlotte és ellép tőlem.
Végignézek magamon, majd belenézek a tőlem nem messze lévő tükörbe és csak ámulok. A ruha csodásan néz ki, illik a bőröm színéhez és pont a méretem.
- Hogy tetszik? - kérdezi Charlotte.
- Egyszerűen gyönyörű. Nagyon köszönöm, Charlotte. - fordulok felé, mire ő csak meghajol, majd leültet a fésülködő asztalhoz és elkezdi kifésülni a hajam. Ezek után már nem beszélgettünk, hanem amikor készen lett a hajammal, lekisért egy másik terembe, ahol ott volt Jonathan, egy szőke hajú, idősebb férfi és egy sőtétbarna hajú nő.
- Á, Rosette! - mondja Jonathan, amint megpiillant engem és egy hatalmas mosoly terül szét az arcán. - Bátyám, szeretném bemutatni Rosette-t. Rosette, ő itt a bátyám, Arthur király és a felesége, Guinevere királynő.
- Felség. - hajolok meg. Nem tudom mit kéne mondanom vagy tennem, még nem találkoztam egy királlyal vagy királynővel sem.
- Az öcsém mesélte, hogy megmentetted az életét. Nagyon hálás vagyok érte.
- Köszönöm, Felség. - hajolok meg újra.
- Jonathan azt is mondta, hogy nem vagy idevalósi. Megkérdezhetem, hogy honnan jöttél?
- Ami azt illeti, nem jöttem, hanem ideálmodtam magam. - kijelentésemre dőbbenten összenéznek.
- Ez hogyan lehetséges? - kérdezi a király - Ehhez hasonló nem történt több száz éve.
- Miért, már történt ilyen? - most rajtam a meglepődés sora.
- Van egy legenda, ami szerint volt egy lány, aki képes volt átlépni az Álmok földjére, de ebben nem sokan hisznek, mert ez lehetetlen. De te vagy rá a bizonyíték, hogy a legenda igaz. - gondolkozik a király. - Mond, máskor is kerültél már át ebbe a világba? - szegezi nekem a kérdést.
- Nem, ez az első alkalom. Eddig csak megjelent az álmaimban a vár és a környéke. Gyerekkorom óta erről a helyről álmodok.
- Ez érdekes. Hány éves vagy? -teszi fel az újabb kérdést.
- Ma, vagyis, amikor még otthon voltam, ma töltöttem be a 17-et.
- Igen, a lány is 17 évesen kezdett átjárni az Álomvilágba. Mindig úgy közlekedett, hogy amikor elaludt átkerült a másik világba. Szegényt boszorkánynak tartották, ezért máglyán elégették. - folytatja Arthur. A kijelentésére érzem, hogy kifut az arcomból a szín és kicsit meg is szédülök. Máglya?!
- Nyugodj meg, mi nem itélünk el téged, kultúránk fejlettebb, mint pár száz éve. - mosolyog rám a királynő. Kicsit megnyugszom, de azért belegondolni... Jaj!
- Úgy látom, egy kis levegőre van szükséged. - fordul felém Jonathan. - Ha nem baj, kiviszem kicsit levegőzni. - fordul a bátyja felé.
- Persze, nem szeretnénk, ha a vendégünk rosszul lenne. - mondja a királynő és a király is bólint, majt Jonathan karon fog és kivezet a kastély udvarára, ahova megérkeztün pár órája.
- Nincs mitől félned, Arthur nem zsarnok, mint az elődei. Igazán jó király. Én is olyan szeretnék lenni, mint ő. - néz rám.
- Igen, azt elhiszem. - mosolyodok el. Sétálunk egy kicsit és közben beszélgetünk, amikor lódobogást hallok, és öt lovag érkezik meg. Leszállnak a lovukról és a herceghet lépnek. Mind az öten elég fiatalnak tűnnek, talán annyinak, mint a herceg, vagy 1-2 évvel idősebbek.
- Rosette, bemutatom a legjobb lovagjaimat. - mondja Jonathan.
- Sir James. - mutatkozik be egy szőke hajú, kék szemű lovag és vidáman rám mosolyog.
- Sir Liam. - mutatkozik be a mellette álló barna hajú, barna szemű fiú, barátságosan mosolyogva, majd meg is hajol.
- Sir Edward. - lép közelebb egy barna, göndör hajú, zöld szemű fiú, egy 32 fogas mosoly kiséretében.
- Sir Javadd. - mondja a göndör mellett álló, fekete hajú, barna szemű és kicsit sötétebb bőrszínű lovag.
- Nagyon örvendek. - nézek végig rajtuk. De várjunk, nem öten jöttek? Szétnézek és megpillantom a keresett személyt. Nem túl magas, nem túl alacsony, barna hajú, csodálatosan ragyogó kék szemű fiú. Még sosem találkoztam hozzá hasonlóval. Odalép hozzám és ő is bemutatkozik:
- Az én nevem Sir William. - mondja és én csak most veszem észre, hogy eddig visszatartottam a levegőt. Elveszek a gyönyörű szemeiben és arra eszmélek, hogy feltett egy kérdést, csak nem tudom, hogy mi volt az...
- Elnézést, megismételnéd? - kérem kicsit elpirulva. Mi van velem?! De ő csak elmosolyodik és újra felteszi a kérdést.
- Azt kérdeztem, hogy mi a neved.
- Ó! A nevem Rosette. Rosette Freelove.
- Gyönyörű név.
Közben észre sem vettem, hogy Jonathan félre vonult kicsit beszélgetni a lovagokkal. Csak a mondat végét hallom meg:
- ... szóval miatta már nem kell aggódnunk. - gondolom a férfiról volt szó, aki meg akarta ölni Jonathan-t.
- Te honnan valósi vagy? Még nem láttalak errefelé. - kérdezi Sir William.
- Ami azt illeti, nem is vagyok ide valósi. Én a rendes világból jöttem... - kijelentésemre William döbbenten néz rám.
- A rendes világból??? De azt mondták, hogy az csak legenda, hogy valaki képes legyen közlekedni a világok között.
- Úgy tűnik nem. - vonok vállat. Jaj, elegem van, hogy mindenkivel erről beszélek! Haza akarok menni! Ez nekem túl sok egyszerre!
- Igazán élvezem a társaságod, de, ha megbocsájtasz...
- Persze. - mosolyog rám. Olyan lélegzetelállító mosolya van...
- Jonathan! - szólítom meg. - Bocsánat, hogy félbe szakítalak, de szeretnék haza menni. Ez így túl sok nekem egyszerre... Remélem megérted.
- Persze. Szólok a bátyámnak és kapsz egy szobát.
Visszavezetnek abba a szobába, ahol először voltam, csak most Jomathan és a király is velem tartanak.
- Megvetetettem az ágyat, hogy kényelmesen tudj aludni. - fordul felém Jonathan.
- Igazán hálás vagyok mindenért.
- Reméljük, hogy nem sokára újra eljössz hozzánk. Bár ha a legenda igaz, akkor holnap már találkozunk is, amint újra elalszol. - mondja a király.
- Én is remélem. - mondom kicsit kótyagosan. Most veszem csak észre mennyire fáradt is vagyok.
- Most pedig hagyunk is pihenni. - néz a király Jonathan-ra, majd kimennek a szobából.
Fáradtan az ágyra dőlök és szinte pillanatok alatt el is alszok. Nem sokkal később hatalmába kerít az a furcsa érzés, ami akkor is, amikor otthon elaludtam. Kinyitom a szemem és a szobámban találom magam. Minden olyan, mintha csak álmodtam volna. Az egyetlen bizonyíték az ellenkezőjéről, a világos rózsaszín ruha, amit még álmomban vettem fel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése