Álmok Könyve 3/3

Itt van a következő fejezet! Nagyon sajnálom a késést, csak egyszerűen lusta voltam. Rossz hatással van rám a nyári szünet... De mindegy is. Remélem tetszeni fog a bafejező része ennyek a három részes fejezetnek. Csak bizakodni tudok, hogy nem túloztam nagyon benne. De nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást! :)

" - Odabennt mindenki maradjon közel a másikhoz, és senki ne kalandozzon el. Eggyütt kell maradnunk, hisz nem tudhatjuk mi vár ránk. - figyelmeztet bennünket Will, majd elindulunk a barlangba..."
Odabent szinte vaksötétben haladunk libasorban egymás után, mert a barlang elég szűk, fényt pedig csak a magunk mögött hagyott bejáratként szolgáló nyílás biztosít. Percekig gyalogolunk, mire a nyílás elkezd kiszélesedni, majd egy hatalmas terem tárul a szemünk elé. És igen, ezt végre látjuk, mert a falat fáklyákkal szegélyezték, amelyek még a sarkokat is bevilágítják. A menyezetet két sornyi hatalmas oszlop tartja a beomlás ellen, és valamennyi díszesen meg van faragva. A terem másik végében egy ajtó van, amely legalább olyan magas, mint a hely. Mindannyian ámulva-bámulva vonolunk végig az oszlopok között, majd megállunk az ajtó előtt. James megragadja a méretes fogantyút, és megpróbálja kinyitni. A hangsúly a 'próbálja' szón van, mert szegény fiú minden próbálkozása ellenére a monstrum meg sem moccan.
 - Most mit csináljunk? - kérdezi kipirosodott arccal a lovag.
 - Majd én. - lép elő Merlin. Kezét az ajtóra irányítja, elmormol egy varázsigét, mire a nyílászáró nagy hanggal és sok porral kinyílik. Miután lelült a por és már nem akarjuk felköhögni a tüdőnket belépünk az ajtón. Odabent egy újabb terem található, ami ha lehet még monumentálisabb, mint az előző. A fáklyák itt is sorban felvillannak a fal mentén. Ez a terem hosszabb is és a végében egy újabb ajtó helyett egy emelvény van és azon pedig egy téglalap alakú valami.
 - Ott van a könyv! - kiáltok fel és oda mutatok.
 - Ez így túl könnyű. - hallom még Will hangját, de nem foglalkozok vele, hanem elindulok a 'kincsünkért'. Talán fél úton járhatok, amikor neszt hallok a bal oldalamról, majd amikor oda fordítom a fejem, meglátok egy nyílást a falban, ahova nem nem ér el a tűz fénye. Ezt eddig észre sem vettem. A nesz lépésekké alakul. Hatalmas lépésekké. Elkezdek visszahátrálni a csapathoz, de a szemem a fal nagyságú nyíláson tartom. A lépések egyre csak közelednek, majd meghallunk egy hangos ordítást is. Mégis milyen lény ez?
 - Mi ez? - teszi fel a kérdést Liam, majd hallunk egy újabb ordítást.
 - Ez egy... De nem, az nem lehet! Már mind kihaltak! - mondja Merlin. - Kivéve... Egy tojás eltűnt több száz éve... - gondolkodik el, majd falfehér arccal ránk néz.
 - De mégis mi ez, Merlin?! - kérdezi kicsit idegesen Will, félbeszakítva a varázsló, csak a maga számára érthető beszédét.
 - Egy... - kezdené a gyógyító, de a mondat második felét elnyomja egy üvöltés, mire mind a hang felé fordulunk. Pár pillanat múlva, mennydörgés szerű léptekkel előtűnik a sötétből egy... egy...
 - Sárkány!!! - kiált fel ijedten James. Igen, egy sárkány. A hatalmas lényt kékes-zöldes pikkelyek borítják. A feje nagyjából olyan, mint a filmekben szokott lenni, de mégsem, mert... Nem tudom, miért, de ennek a szörnynek nincs... öm... szörnyes kinézete. Szerintem egyáltalán nem ilyesztő.
Amint kiér a terembe, ránk néz és elordítja magát, mire valamennyien kimenekülünk a mögöttünk terpeszkedő hatalmas ajtón.
 - Így hogy szerezzük meg a könyvet? - kérdezi ijedted Javadd.
 - Öljük meg a sárkányt! - ránt kardot Liam.
 - Nem tehetjük! Valószínűleg ő az utolsó példány! - vet ellent Merlin.
 - De meg kell szereznünk a könyvet, hisz ezért jöttünk ide! - száll be a vitába James is. Pillanatok múlva már fennhangon, szinte kiabálva veszekszenek, hogy megöljük-e a sárkányt vagy nem. Én messziről szemlélem a vitát, amibe rajtam kívül minden jelenlévő beszállt. Őszintén nem értem őket! Hogy akarhatnak megölni egy ilyen csodálatos lényt?! Benézek az ajtón, hogy megszemléljem, hogy mit csinál a sárkány, és meglepődve konstatálom, hogy a könyv elé feküdt le összegömbölyödve, fejét a mellső lábára hajtva. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki meg akarna minket támadni... inkább... magányos. Hátranézek, hogy a többiek figyelnek-e, és amikor látom, hogy nem, belépek az ajtón, és elindulok a sárkány felé. Valamiért nincs bennem félelem. Eddig minden filmben és könyvben amit láttam és olvastam, ezeket a lényeket vérengző és irányíthatatlan fenevadaknak írják le.
Ahogy megközelítem, felemeli a fejét és rám néz a csodálatos aranyszínű szemeivel. Már csak alig pár méterre vagyok tőle, de ő nem csinál mást, csak követi a pillantásával minden lépésemet. A szemébe nézve lépek egyre közelebb hozzá, közben pedig olyan, mintha a lelkemig látna a tekintetével. Amikor elé érek lehajtja a fejét, ezzel rám hozva egy kicsit a frászt, minek következtében hátraugrok egyet, de miután látom, hogy nem bánt, újra közelebb lépek. Felemelem a kezem, hogy megérintsem, őszintén azt sem tudom hogy miért, a kezem mintha magától mozogna. A sárkány közelebb hajol, mire a kezem megérinti az orrát. Meglepően puha, nem olyan kőkemény, mint kívülről tűnik. Végigsimítok rajta, mire egy dorombolásszerű hangot ad ki, ezzel kiváltva belőlem egy mosolyt.
 - Nem is vagy ijesztő. - mondom neki még mindig simogatva a fejét. - Nem fogsz bántani minket, ugye? - kérdezem. Nem szólal meg, nem is rázza a fejét, de a szeméből kiolvasom a választ. Mármint, persze nincs beleírva a szemébe, hogy 'nem', de... nem is tudom elmagyarázni, csak... érzem. És ez nekem épp elég.
 - Rose! - hallom meg Will kiáltását magam mögött, majd a kardját is, ahogy kihúzza a hüvelyből. A sárkány felemeli a fejét, és az ajtó felé néz, ahol a lovagok mind kardjukat maguk elé tartva közelednek. A hatalmas teremtmény rájuk vicsorog.
 - Tegyétek el a kardot! - kiáltok rájuk, mire megtorpannak és értetlenül néznek rám.
 - Dehát a sárkány... - kezdi Liam.
 - Nem bánt minket! - jelentem ki félbeszakítva a fiút. Will rám néz, majd bólintva elteszi a kardját. Bár kicsit kétkedve, de a többiek is követik a példáját.
 - Elvihetjük a könyvet? - fordulok a már megnyugodt sárkány felé. Rám néz, majd feláll, ezzel utat engedve nekem a kőből készült emelvényre. Fellépkedek a lépcsőn és végre rendesen megpillanthatom A könyvet. Sima bőrkötés van rajta, de akkor is csodálattal simítok végig a borítóján. 'Vajon hány éves lehet?' kérdezem magamban. Sosem láttam még ennél régebbi könyvet. Egyszerűen csak csodálatos! Jó, mondjuk engem a könyvek többsége lenyűgöz, de akkor is. Visszatérve a merengésemből, óvatosan felemelem a könyvet, ami meglepően nehéz, majd visszaindulok a többiekhez.
 - Itt van. - nyújtom át Merlin-nek. Ő óvatosan átveszi, és kinyitja.
 - Ezt is azon a régi nyelven írták, mint az ide vezető leírást. - jelenti ki, miután lapozott párat.
 - Ne már! - méltetlankodom. Akkor egy évezred lesz, mire Merlin le tudja fordítani!
 - Na jó. Megvan amiért jöttünk. Mostmár indulhatnánk. - mondja Edward.
 - Igazad van, még sötétedés előtt át kell érnünk a határon. - bólint egyetértően Will.
 - De nem hagyhatjuk őt itt! - mondom a sárkányra mutatva.
 - És mégis hogyan vigyük ki? - kérdezi Liam. - A bejárat nekünk is éppen hogy elég!
 - Különben is. Elég feltűnő lenne egy sárkánnyal közlekedni odakint. - néz rám bocsánatkérően James.
 - Márpedig én egy tapodtat sem mozdulok nélküle. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tényleg nem lenne szívem itt hagyni őt! Mióta lehet már itt egyedül?!
 - A lánynak igaza van. - szólal meg Timothy. - Egy ilyen lényt nem szabad csak úgy itt hagyni! Főleg nem Morgana birodalmában. És ha tudomást szerez róla és megszerzi? Egyszerűen felhasználhatja a saját céljaira! Csak elvarázsolja és maguk ellen fordítja! - áll ki a sárkány mellett a majdnem király. Elvarázsolja...
 - Merlin! - fordulok a varázslónk felé. - Nem tudnád valhogy megoldani? Varázslattal? - kérdezem könyörögve. - Mondjuk, le tudod kicsinyíteni? - jut eszembe.
 - Hát..., nem is tudom... - néz rám kételkedve.
 - Csak próbáld meg! Kérlek! - nincs olyan opció, hogy nélküle megyünk el.
 - Rendben. - sóhajt beleegyezően.
 - Köszönöm. - vidulok egyböl fel.
 - Azért ne örülj annyira, lehet, hogy nem sikerül. - néz rám.
 - Tudom, hogy meg tudod csinálni. - nézek a szemébe komolyan.
Merlin és én elindulunk a sárkány felé, aki először morog egy kicsit a varázslóra, majd mután ösztönzésemre Merlin kicsit félve, de megsimogatja, őt is közelebb engedi magához.
 - Nézzük. - emeli a kezét a gyógyító a sárkányra, majd elmormol egy varázsigét. Nem történik semmi. - Egy másikat. - mondja, majd elmond egy újabb varázsigét. Újra semmi. Nagy levegőt vesz:
 - Ennek hatnia kell. - újabb, számomra ismeretlen szavak hagyják el a száját, a szeme megvillan, és a sárkány elkezd összemenni. Örömömben Merlin nyakába ugrok. A teremtmény végül nagyjábol kutya méretűre zsugorodik.
Ezek után mindenki elégedetten indult kifelé a barlangból: én, mert megmenekítettük a sárkányt, Merlin, mert meglett a könyv és a többiek, mert végre haza mehetünk.
Már az első terem ajtajánál járunk, amikor hatalmas zajt hallunk magunk mögül.
 - Ez meg mi? - kérdezi ijedt arccal James. Válaszul a terem mennyezete elkezd darabokban lehullani. Egyre nagyobb és nagyobb sziklatömbök hullanak alá.
 - Futás! - kiáltja el magát Will. Nem kellett kétszer mondania, mindenki gyorsan elindul a kijárat felé. Amikor meglátjuk a 'fényt az alagút végén' mégjobban elkezdünk sietni, majd kilépünk a napfényre. Körülnézek, hogy mindenki megvan-e, majd riadtan konstatálom, hogy a sárkányt nem látom. Szinte gondolkodás nélkül indulok vissza az omladozó barlangba. Megyek pár métert és már meg is pillantom a félhomályban a vergődő teremtményt. Szegénynek a farkára zuhant egy szikla, és nem tudja elmozdítani. Egyből odarohanok, hogy segítsek, de nem tudom felemelni a követ, túl nehéz.
Két erős kar jelenik meg mellettem és együttes erővel odébblökjük az akadájt, majd elindulunk a kijárat felé. Már körülöttünk is darabokra hullik a hely, ezért pillanatokig azt hiszem, hogy itt halunk meg. Már csak pár lépés lenne hátra, amikor erős ütést érzek a fejemen, majd minden elsötétül.
Iszonyú fejfájásra ébredek, és először azt sem tudom, hogy hol vagyok. A fény miatt nem tudom elsőre kinyitni a szemem. De ugye nem kerültem még vissza? Egyáltalán mi történt? Kb. félpercnyi pislogás után már látok is valamit. Egy erdőben vagyok. Egy kopár erdőben. Akkor még a Rémálmok Birodalmában vagyunk. Már hallom is a beszélgetést távolabbról, majd meglátom a nekem háttal guggoló Merlin- t, aki a táskájában kutat, majd hozzám fordul.
 - Hála az égnek! Felébredtél! - sóhajt megkönnyebbülten. A kezében valamilyen gyógynövényes üveget tart, amiből önt egy kicsit egy pohárkába, aztán odanyújtja nekem. - Idd ezt meg, segíteni fog a fejfájásodon. - mondja mosolyogva. Lenyelem a keserű löttyöt.
 - De miért fáj a fejem. - kérdezem a homlokomhoz nyúlva, majd felszisszenek. Megnézem a kezem: vér. - Te jó ég! - kiáltok fel.
 - Nem súlyos. - nyugtat meg a varázsló. - De azért majd kösd be, ha visszamentél a saját világodba. Én nem tudtam sokat tenni, csak bekentem pár gyógynövénnyel.
 - Köszönöm. - mondom sóhajtva. Na ezt hogy fogom kimagyarázni?!
 - Ez a dolgom. - válaszolja mosolyogva, majd feláll és odamegy a többiekhez. Én is megpróbálom követni, de megszédülök, ezért visszahuppanok a földre. Aztán megérzek egy pikelyes testet magam mögött. A sárkány! Akkor sikerült megmenekítenünk! Ettől a hírtől egyből felfelé görbül a szám. Aztán eszembe jut. Még volt valaki más is a barlangban. Piros ingben volt... Aztán bevillan egy barna haj és egy senkiével össze nem téveszthető arc. Will! Ugye ő is kijutott? Kicsit ilyedten próbálok újra felállni, hogy megkeressem, de újra megszédülök és majdnem elvágódok, amikor két erős kar fonódik körém.
 - Vigyázz! - mondja, majd segít lábraállni. Ahogy sikerül, egyből magamhoz ölelem:
 - Köszönöm. - mondom Will mellkasának.
 - Hát majdnem elestél, persze, hogy elkaptalak. - mondja komolyan, de érzem a mosolyt a hangjában.
 - Tudod, hogy mire értem. - nézek az arcára és látom, hogy tényleg mosolyog.
 - Igen, tudom. - mondja. - De máskor ne csinálj ilyet! Meg is halhattál volna! - mondja aggódva.
 - Hát. - pillantok vissza a beomlott barlangra. - Ilyet, ha akarnék se tudnák csinálni többet. - mondom, mire Will elneveti magát.
 - Nem akarok félbeszakítani semmit - lép hozzánk Edward - ,de indulnunk kell, ha még napnyugta előtt át akarunk érni a határon.
Merlin vezetésével valamennyien elindulunk vissza a nagy falhoz. Amikor már majdnem odaérünk, megkeressük az egyik bokor tövében a csapóajtót az alagúthoz. Lemászunk, majd ahogy jöttünk, legyaloglunk a lépcsőn, át a termen, fel a másik lépcsőn, aztán megtorpanunk az ajtó előtt. Lépteket hallunk valahonnan a fejünk fölül, ezért várunk, aztán, amikor már eltávolodik a határőrség, Merlin kinyitja a rejtett ajtót, majd a biztonság kedvééret csendesen belopózunk az erdőbe.
Beletelik egy kis időbe, mire megtaláljuk a helyet, ahol elrejtettük a lovakat és a csomagjainkat, de amikor sikerül, közös megeggyezés alapján lóra ülünk, és napnyugtáig elindulunk a kastély felé.
Mire lemegy a nap tábort verünk az erdőben, és mindenki fáradtan rogy le a tábortűz köré.
 - Rose, mostmár te is lefeküdhetsz aludni. - mondja Merlin. Aludni. Azta, már vagy két napja nem aludtam. Erre a gondolatra a fáradság ólomsúlyként nehezedik rám.
 - És mi lesz a sárkánnyal? - kérdezem a mellettem fekvő lényre mutatva. Szegény még mindig le van kicsinyítve.
 - Őt majd én megoldom. - nyugtat meg a gyógyító. - Holnap, amikor visszaértünk a kastélyba, visszaadom az eredeti méretét, és amíg távol vagy, gondját viselem.
 - Köszönöm. - mondom hálásan. Merlin bólintva megy oda Edward-hoz, hogy mondjon neki valamit.
A többiekkel ellentétben én evés nélkül helyezkedem alváshoz a tűztől kicsit távolabb. Már megköszöntem mindenkinek mindent, amit a napokban tettek, és el is köszöntem tőlük. De azért szerintem meg fogom még ismételni a köszönetemet holnap is, ha visszajövök.
Kényelembe helyezem magam, majd becsukom a szemem, és a tűznél ülő társaság vidám beszélgetését hallgatva nyom el az álom.